openEyes

elengedhetetlen szerelmek - előzmények

2012-01-28T10:25:00.002+01:00

elengedhetetlen.

azt ígértem magamnak, hogy leírom az álmaimat, valamilyen gondolat-történetek formájában és megpróbálom kiszűrni belőlük azokat a fölösleges háttérzajokat/képeket - amit a napi információk áradása belegyömöszölt.

havas táj és mindenféle zöld növények. menjünk sétálni, nagyon furcsa az egész, hideg van, tudom, hogy tél van már egy ideje. de a falak tövében zöldellnek a növények.

a fények játéka olyan mintha egy nagyobb viharba keverednénk, sűrűn kavarog a hó-dara a levegőben, a kutyák őrülten rohangálnak, de csak nevetsz - hangosan. őrülten tiszta a kép a fejemben, minden villanása az égnek.

a korvin negyed mögött vagyunk, hatalmas nyitott tér, megismerem a szétbombázott házak és tömbök furcsa amalgám világát. mindenfele gyom növények, egy furcsa évszak idegen koktél, van benne dactilon, senecio, abutilon, bromus, convolvulus - és egy körtefa. rövid ágai tele vannak körtékkel - nagyon szeretem a körtét, merre vannak a kutyák, merre?

vackor a lábamnál, ájultan fáradt, eldől, lilcsi hasonlóképpen - felkapom a két testet és kiesik a kezemből a körte - már nem számít - vackor teste könnyű, mozdulatlan, lilcsit próbálom élesztgetni, érzem hideg, belém roham a felismerés lehet ennyi?

rohanok, nem tudom hova, ... egy emeleti lakásban vagyunk, a terasz üvegezett, hosszú, én csak fekszem - a fekete harisnyámban, a kötött szvetteremben és érzem, a másik oldalon valaki a kezét a lábfejemen nyugtatja - mintha az anyám vagy a gyermekem lenne - és nagyon szomorú vagyok. kinn hó és végtelen sötét - csak a lámpák fénye nyúlik el az üvegablak fémvázán. aludnék.

a viharban, kettesével - emberek sétálnak - mosolyognak, nem fáznak, nem zavarja őket a kavargó szél-hó, és mindenkinél van egy lepke - egy színes, tenyérnyi lepke. tenyerükkel óvják a törékeny jószágot, ... - trópusi lepkék. felettébb érdekes gondolat-szülte kép.

ennyi amire emlékszem - meg pár felvillanó kép - vásárolunk, és egy öreg folyamatosan édességeket vesz el egy pultról és átnyújtja én meg megfedem - hogy tessék már kifizetni, nem lehet csak úgy elhozni !!! - nápolyi, meg nyalóka, meg egyéb apró cukrok. a boríték amit megmutat - sokféle pénzt tartogat - és sok apró pénz cafatot - amire emlékszem ... el fog fogyni ha nem vigyázunk rá!

hát ennyi.

háttér infók? közeli barátomnak egy ideje halódik a párkapcsolata, pár kapocs van ami a múltban köti, egy közösen vett ház, egy közösen nevelt kutya ... tegnap reggel, indulás előtt - még keszthelyen, mondja nem megy be a gyomos szekcióra, mert ... elütötték a kutyát. hazajön.

nem tud sírni, de meg kell tanulni elengedni a dolgokat. nem hajlandó - és emiatt a bal (múltat idéző) lába olyan szinten fáj, az alapoknál - boka, és társai, hogy belerokkanhat. ez is egyfajta jel - lépni kell, talpra állni - élni, tovább.

majd: otthon hóviharokat és extrém ideget jósolnak. aggódtam apám/nagyapám és a kutyákért. a két nap folyamán minden cechünket a cég állta és egy idős ember. mindig újra ellenőrizte az elszámolásokat, felejtős, ismerem és szeretem. pontos és becsületes ember.

növények - az este KRESZ-es agytágítón voltam, egy kertészeti suliban, ott a tanteremben voltak ilyen félkész-szárított gyerek-ragasztotta növények a falakon, ákombákom betűkkel felvésve a latin név - ezekre emlékszem...

- majd korvin negyed - egy *csatolt tanuló* lánnyal jöttem, mindig együtt vezetünk, a kis dízelest - és kérdem merre - 3 villi, majd metró blaha, majd? majd ... korvin negyed! miért te merre laksz? leonardodavinci - vicces - én vele szemben, ... a templom mellett!

és ami még érdekesen megütött - ... délután induláskor elbambultam a zebránál - csak egy dolog tűnt fel, hogy két csillogóan fehér seat ibiza egyszerre indul a lámpánál, de nagyon különböző rendszámmal.az futott át rajtam, vajon már megint mit kell nekem autósdiból megtanulni?

mert elkezdtem figyelni az analógiákat és hagyom megérzéseimet dolgozni. közben átfutott rajtam, jó volna nem vezetni, mert ittam egy pohár bort ... és nem vezetettem, mert az oktatómnak volt valami adó-ügyis baja és emiatt elkésett de nagyon nagyon. én a suliban üldögéltem és vártam az agytágítós kurzust és akkor tudtam meg - hogy a csatolt lányka - már átment azon amiben én vagyok, és ... most együtt vizsgázunk. kiszaladt az idejéből, egy butaságon elcsúszott a vizsgája - és most él és virul. bár nehéz volt neki feldolgozni.

nevetgéltünk. és megértettem, csak figyelni kell.

és megkapjuk.

megérthetjük.

a fehér színhez ezt ajánlom!

esély

2012-01-25T12:51:00.000+01:00

valamerre visz a zene - átadjuk magunkat és megteremti bennünk a világát. a rohanó képeket, az átkapcsolást - a becsukott szemekben - egy másik, életszerűtlenebb világba.

és ezekre a képekre figyelni kell. régen a divatzenék hódították meg a képzeletemet, abba a jelen világba akartam beleilleni - amiből folyamatosan kirekesztettek. bátorrá tettek, sőt vakmerővé. fiatal voltam - és kerestem az esélyt.

jöttek a csendesebb évek - nem nagyon éreztem a zene értelmét, csak moraj és zaj volt. rádió és béna slágerek, néha megmaradtak mondatok, a dalszövegekből. de nem ütöttek lyukat a belső pajzsomon.

majd jöttek a filmek. és a filmek zenéi úgy felszabadítottak, mint addig semmi más. kerestem, mit hogyan lehetne megtalálni, ki írta, ki szerezte, honnan inspirálódott - hol hallottam, vajon honnan ismerős? zongora játékok, ahol hallod az életet ami a játékos kezekben - felszabadul. amikor érzed a becsukott szemeden túl is a szerző tétovázását - és mindenki másképp játssza és ebben már te is a részese vagy ennek a világnak.

ravelbe burkolózott a világ, az üres pályaudvarokon visszhangzottak az ismerős dallomok, a vonat zakatolása altatóan simogatta a fejemet, én csak figyeltem, én csak sírtam. fájtak a kilométerek, amik elválasztanak, az ismeretlenül elsuhanó tájak - a szarvasok az út mentén, valahol, benne - a nagy semmiben. kietlen és ismeretlen volt minden. a buszon csendültek fel - hajnalban - szinte óhaj volt, a koszos kolozsvári buszpályaudvart - megemelni, valahova ... egy másik világba. ahol mi már nem élünk, csak az emlékeink. amik felét magunkkal vittük.

vajon? emlékszel az estére - amikor kinn ültem és benn szólt, ugyanaz a nehezen érthető zene - a dallamokba fojtott fájdalom. vajon amikor leírták ezt érezték - a nagy tétovázást? vagy a nagy utak vágyát? vagy a szerelem fájdalmát vagy a tehetetlenséget a napsütötte reggeleken? vagy a cigaretta égő foltját a sötét ablakon és az állomások sápatag fényét? vajon mit - érezhettek?

és akkor most ezt hallgassátok - folyamatosan.

birokra vele!

2012-01-25T00:07:00.000+01:00

áttekintve az eddigi *tudatosan* élt éveimet - amikor mélyebben elemeztem önmagam, gondolataim, tetteim - egy pontommal sosem tudtam mit kezdeni, és ezek voltak a félelmek.

ezek apró magocskák, amiket a mindennapok aggodalma szór el a lelkemben - és a szorongásom táplálja őket palántákká - majd ügyes kezem alatt, seccperc alatt hatalmas gyomokká növekednek - elszívják a maradék erőmet - de szépek, erősek - és én nagyon örülök a létüknek. mert valamerre ők is azt bizonyítják - milyen nagy és erős teremtő energia lakozik bennem. és érdekes módon ... a gyilkos sarló sosem jut eszembe, ha számbaveszem őket és megsimogatom a lombjukat.sőt, megkockáztatom, hogy élni sem tudnék a sötétzöld lombjaik nélkül. mert a félelem és a félelem - lételememé vált.

baj? nem is tudom. kell az élethez egy kis egészséges szorongás - mondjuk a csírázás, palántázás létig. de nagy lombot nem szabad fakasztani. és amikor hatalmukba kerítenek a szorongások és lombot növesztenek a félelmek beárnyékolva és élhetetlenné téve az életet - akkor mi van?

akkor támadnak a *nem tudom*-ok, a *nem vagyok képes rá*-motívumok, az egyszerre elhatalmasodó cselekvésképtelenség és a tehetetlenség. érthető, hogy könnyebb és jobb bambulni a lombokat és elnehezedni a cselekvés hiányában, mint kitalálni valami okosabbat és kilépni.

ma szembenéztem egypár félelmemmel, amit kineveltem.

most csak nyirbálom a lombokat - és még csodálom őket.

holnap lehet - megpróbálom kiirtani a nagyját.

hátha sikerül.

mélységek

2012-01-23T11:00:00.001+01:00

fogalmazódnak a gondolatok. te közben teszel veszel a konyhában, meg mosogatsz, meg mindenféle főzős kérdésekkel bombázol, és meg olvasol is, meg nevetgélünk a kutya-motyogásain. rengeteg a munkám, bambulom a monitort - folyamatosan vacakolok, tötyögök, nehezen megy koncentráció - szinte beleszoktam az időhúzós munkamenetbe. a dinamikust meg kiirtottam. szomorú egy tényállás.

a hétvége elmúlik - de én péntek reggel óta kúrálom magam. a lelkemet. és a testemet. a testem mondja fel hamarabb a szolgálatot - ha elfelejtem a lelkem bajait kúrálni. már nem segít az alvás, a séta, az olvasás, a baráti beszélgetések. valami sokkal mélyebben rohad el bennem, és ennek a megismerésében segítettél. lassan be kell látnom, hogy elfogadással kell élnem. nincsen baj evvel az élettel, avval sem, hogy alkalmasint kínzom magam, vagy öregnek érzem magam, vagy nem kedvelem a kisgyerekek társaságát, vagy hogy merevnek érzem magam. ezek most evvel az élettel járnak karöltve. ebbe kell belemosolyognom.

meg kell tanulni együtt élni és jobbá tenni a gyenge részeket. persze evvel könnyű dobálózni - de minél mélyebbre megyek önmagamban - minél szélesebben bambulok bele a lelkembe - annál világosabban értek dolgokat: a merevségemet, a betegségeimet, a félelmeimet, a ragaszkodásomat, az irányokat. minden individualista pillanatomat megértem. örülök neki. mert most egy gépezet része vagyok - és tudom, mennyire nem életbiztosítás felelőtlen emberektől függeni.

és mennyire értékes a függetlenség? a legértékesebb. a szellemi függetlenség. ezt megőrizni egy olyan közegben ahol kénytelen vagy minden tekintélyes ember szülte *elméletet-gondolatot* lenyelve magadévá tenni - igen nehéz, sőt lehetetlen feladat. megtanulsz mérlegelni és bólogatni. ebben is lehet élni, nem sokáig de lehet.

a sötét pont megtalálva.

most már ki kellene lépni a fényre!

türelem

2012-01-21T00:49:00.001+01:00

türelem, nem az erényem.

üresek az utcák, ti nevetgéltek, én meg önmagamat keresem a tömegben. senki sem vár. végtelen ez a társas magány. ki érti? nem hinném. csak őrlődök magamban, keresem a helyem a karámban, nem tudom ki csöppentem bele ebbe a világba, vajon magam jöttem vagy akartak? türelmetlenül dobognak az ujjaim az asztalon.

már kihűlt a kávém. rágyújtani nem lehet. majd a melegben, az ajtóm előtt. figyelem a csillagokat. ami fent az van itt lent. analógiák, vajon. ők alakítják vagy magam alakulok azzá, vajon véletlen a sok egybeesés vagy mégsem. vajon meg volt tervezve ez ilyenre? folyamatos kérdés áradat, ami betakar este ah lefekszem.

és vajon az önmérgezés és az öngyógyítás az elmélyülés és a tudatlanság vajon ezek - alakítanak? az akarás és nem akarás széthúzó ereje - amibe beleroppanok vaskos hittel? és vajon akkor is ez az arc néz vissza tükörből. kiürülten és megtörten?

haladunk. nem. repülünk.

nem látjuk a részletek ennyire magasból.

haladunk. nem száguldunk.

a házak csak fénysorok az út mellett.

haladunk. ácsorgás az életünk.

mellém bújik a kutya és melegít.

a szeretet - meleg.

a kutya melege a szeretet.

a fáradt szemem megpihen az alvó arcodon. de jó, hogy nem láthatod

azt hogy nem látok jövőt csak kietlen jelent. és kietlen csúcsokat.

néma völgyeket.

megnyúlnak a virágszárak, és hideg van, nagyon hideg van.

ami kinn

az van benn.

ami fenn

az van lenn.

beszűkült tudat

2012-01-19T21:53:00.001+01:00

folyamatosan egyedül érzem magam - egyre csak nő bennem a feszültség, nem tudom levezetni, és nem tudok feltöltődni. egyfajta lelki sakk-matt, indulni kell - de nem megy.

elkapott ma a rettegés - a metrón. megmagyarázhatatlanul leszálltam. astoria - kiléptem a múzeum körútra és elindultam az esőben. menni kell - menni kell. nem sokat gondolkodom - ... majd lassan átázva hazaértem. meg egy gyors kör - de folyamatosan cidrizik a belsőm. nem tudok megnyugodni. érzem rohan az idő - én meg egyedül állok a semmiben. talpam alatt egy nagy semmi van.

képzelet hajt csak - hogy valamikor megtalálnak engem is - megölelnek, elkezdek életre kelni, élni, szeretni, nem maradok ennyire hideg és szürke. kilátástalan.

félünk a haláltól, szeretettől, az emberségtől - a telefon némaságától. a belső magánytól? ki nem fél ettől, részvétem. nem megy az élet.

feszegetem a szegélyeket, hogy merre lehetne kilépni. nincsen már irány, hogy magyarázzam? itt van egy élet, de nem biztonságos. és az egyedüllét - még erősebben elmélyíti bennem inogást ... merre ha semerre-sem tartok?

szólsz - ez van. elnézek, valamerre az esőn túl.

fáradt vagyok nagyon fáradt.

a telefon

2012-01-16T16:36:00.003+01:00

*akkor most mi a gond? mert ez egy egyszerű feladat!

**hát, mondtam, elfogyott a türelmem, idegesítően tehetetlen vagyok és elegem van belőle. fogalma sincsen, hogyan kell ennek kinéznie, mi az elvárás, stb stb

*ugyan már. túlreagálod.

**tudom, és? miért baj? ebben nincsen kihívás - ha csak a témában való járatlanságom feljavítását nem értjük ... kihívásnak!

- te csak nevetgélsz és a hangodban fáradtságot érzek.

**amúgy jobban vagy?

*igen, de a takonykór folyamatosan támad és nem tudok kilábalni belőle!

**nekem meg elfogyott a kipipettázott türelmem.

*ismerős. érzés. de túl kell rajta lépni, és örülni kell annak ami van. mások is így csinálják!

**ja, de bennük valahogy több a lelkesedés! bennem konvergál a nulla felé, csak nyavalygok, mindenben. kiürült, nincs kedvem, unom, utálom, rutin, fáradt vagyok, lehetetlen, szürke, nem tudom és még folytathatnám micsoda egy negatívba menő rendszer lettem. életkedv - nuku.

*mindegy.ne foglalkozz most evvel - ezt majd legyártjuk, csak legyek ezen az izén túl! a cucc meg ki van fizetve - csakhogy ne idegeskedj emiatt is ...

**ja - jellemző. én vagyok a hiper-aggódós idegbeteg. talán ilyen állapotomban nem kellene hamvast meg szondit olvasnom, akkor jobban lennék!

*nah, rejtő sem dobja fel a kedélyedet - ha éppen mélyen vagy...

milyen igaz ...

.............................

női csevegések.

bennem meg mélyül a magányom. szürke, szigorú, apró kavicsos és felhős magány ez. sápadt villanyfénnyel. keresgélem magam benne, és hallgatom a jobbnál jobb megoldásokat: kapszulák, ivó-levek, méregtelenítés, tánc, egy jó evés vagy beszélgetés, egy kis romantika, séta, vagy film, vagy tánc, vagy menjünk uszodába, meg szaunázni - meg kirándulni, meg tudom is én.

de ez nem segít.

akkor most mi van?

véglegesen elromlott a belső mosolygás detektorom?

nemtom.

nincs baj, csak

2012-01-15T22:12:00.000+01:00

folyamatos rohanásban vagyunk, és én elvesztem a türelmemet - minden nap, hatványozva. mondjuk csak női hiszti és megrekedés a munkában - de nagyon frusztrálóan hat.

az együtt töltött idő mintha üresbe menne - és lassan azon agyalok, hogy álomnaplót kellene vezetnem, mert egyre gyakrabban és egyre intenzívebben álmodom. szinte filmszerű dolgokat. a helyek lassan megszokottá vállnak, tudom, mit honnan merítek és ez megnyugtatóan hat rám.

közben elkezdtem müller jóskönyvét használni, és letenni a tervezésről. hagyni az életet - működni. nem mindig megy, magától a dolog. sokszor elgondolkodom azon, vajon jó helyen vagyok, vajon értelmes-e az amibe energiát fektetek? mert a depresszióm és a halálvágyam, nem tűnik normálisnak. azt hittem a családállítás megoldja, vagy fényt derít az okokra. de a válasz nem volt kielégítő, sőt inkább csak magam-ellen fordított - hogy belül keressem a hibát. ez mondjuk nem rossz irány, de egy ideje csak körbe forgolódom, és nem látok kiutat. habár a pont itt van. a forduló pont.

A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt..." hamvas béla

kérdés: vajon van értelme a folyamatos kolduló-önelemzésnek? vagy inkább éljük vakon és boldogan az életet. mert azért akárhogy is nézem eltelt belőle. nevetni jön, ha belegondolok, 34 éves vagyok és körtét reggelizem - kávéval.

mégis?

hiába, a körülöttem élő emberek, gyűjtenek, építenek, szeretnek, gyűlölnek, házasodnak, gyermeket nemzenek, nevelnek, közben folyamatosan idegölő munkálkodásban vannak, hogy egy idegen rendszer szerinti jólétben fennmaradjanak és élvezik ezt. és vannak akik kilépnek. és akkor vagyok valamerre én is - és még sok hasonszőrű magányos farkas.

egyáltalán érdemes ezen/ezeken gondolkodni? az arcokon? a gyűlölködésen, a félelmen, amit sugároznak? a lebontandó utcák sejtelmes házai között, sétálva a múltról tanakodni? és érdemes még olvasni? olcsó, régi könyveket? a papír illata miatt, és csakis emiatt? érdemes elmélázni olyan emberek zseniális gondolatmenetein, mint szondi lipót? vagy mi csak háttérszereplők vagyunk?

nem kellenek a kérdések. csak tapasztalni kell a világot. tapintani, érezni, látni, felfogni, minden rezzenését. nehezen megy. elfáradtam.

te közben hazaértél. a csomag dunakavics meg a vendel sétány középéig csak kitartott, mert tudod, minden ötvenedik lépésnél ettem meg egy szemet. élt bennem a delej-vajdapéter utca kereszteződés mordor-lakótelepe, amit ma mutattam meg neked. te meg lelkesültél akár egy gyerek. és ez jó. mindennap egy kis fodrát megcsodáljuk ennek a városnak!

a kind of insomnia

2012-01-12T22:46:00.000+01:00

nem rossz csak aludni nem tudok. pörget a méregtelenítő? vagy csak a gondolatok nem tudnak elülni bennem? majd megfejtem. a kuty meg nagyon mélyen alszik, mögöttem, a széken, mert elférünk ezekben az ősi kagyló székekben, érvei: ** mert, nehogy nehogy eltűnjek! mint ahogy a reggel tettem ! **- - inkább folyamatosan mellettem van ... érdekes stratégia. megjegyzem.

közben olvasok. németül, angolul, bambulom a finn blogokat, merítek egyet a hollandok mindennapjaiból, felejtem a magyar pánikot. hogy akkor mi lesz, vagy inkább csak mi van.

amikor ülünk a mikroszkóp mellett - előkerülnek a könyvek, én még kérek slidet-ot, hogy akkor még egyszer vegyük át a különbségeket, és egy rajz, igen kell egy rajz, hogy akkor ez mégis miért ilyen, és miért itt van - hiába nah, van ez így ha új dolgokat tanul az ember jánya. és mesélsz. nekem ezek a heti 2-3 órák felérnek mindennel. nehezen indulok, de annál boldogabban csinálom. érdekes - melletted felnőttnek érzem magam, merek tanácsot kérni, vagy kifejteni a véleményem. amit nem merek mostanában megtenni. ez nekem jó.

kocognak a konyhában poharak. furcsa hogy mennyire jól lehet érezni a metró rezgéseit. pontosan, talán tízpercenként. duruzsol a kazán. nem, nincs hideg. csak kinn, de minket az nem érint. a jácintok csodálatosak, a kígyó meg újra hoppon maradt. van ez így az életben.

beülsz és elpöfékelsz egy cigit. közben mondod, és én hallgatlak. majd eszembe jut a válasz: *na, megvolt a mai akasztás - most már lehet dolgozni!* - megmondom. a magamét. frusztrált vagy és kötekedsz. ennyi. vannak helyzetek amikor nem kell megvenni egy ember véleményét. ... ő igen, mert én mindent jobban tudok, és lebecsülöm a másikat! ugyan - ... ugyan.

a megoldást te magad is tudod, sőt teszel is magadért - akkor meg miről beszélünk. olykor álmodsz és álmodban beszélsz, meg mutogatsz meg ilyenek. de ettől még a szemed csukva marad, értesz? - nem. kell a belőle áramló segítség!

jó, nekem édes-mindegy - csak kissé drágán mérik az ilyen segítséget. ha kell megmondom én neked ingyen és bérmentve a realitást. mindenféle csokimáz mentesen - ha meg túl vonzó az ajánlat - akkor mondjuk, egy ezresért per nap - adok neked egy életvezetési tanácsot, hogy elkezd okosan alakítani a mindennapjaidat - másmilyenné. persze.

nevetsz.

de tudod - igazam van.

csak nekem folyamatosan kell imponálni,

különben nem férfi a férfi.

az elnyomott csikket kidobom és kiszellőztetek.

mennem kell.

neked is.

jobb? jobb - naná

2012-01-12T21:21:00.003+01:00

busz. az eperfán elmélkedem. és a könyvbe igyekszem belefúrni magam - ha nem ütné meg a fülemet egy társalgás. a mögöttem ülők társalgása...

folyamatosan mondtam magamnak - nem, nem vagyok ideges, nem nem fogom megszólítani, nem nem nem nem - és sikerült.

kezdik: - ja, ez igaz a széll kálmán térre megy ...

igen.

- jó, maga is oda?

igen. oda leülhetünk, van két hely ...

- jajj, hát maga milyen kedves, mondja, a beszédéből ítélve maga marosvásárhelyi ...

nem. nem vagyok román. isten-ments.és nem is voltam sosem ott - meg nem is akarok oda menni. ott megverik a magyarokat, hallottam.

- jajj, pedig maga olyan kedves - én azt hittem ... hallottam, mennyire rosszul bánnak ott a magyarokkal. megverik, meg sokan jönnek ide ... mert ott nem lehet magyarként élni ...

igen, vannak barátaim akik ide menekültek, mert a bunkó sötét románok üldözték őket. arcra is sötétek - elmaradott primitív egy világ, nahh, nemhiába jönnek át ide.

zakatolás ... kínai kislányok szállnak fel - de ezer nyelvnek ható zanzán keresztül hallgatom tovább a két hölgyet.

- ó. én már hetvenhat is elmúltam - maga nagyon fiatal ...

nem. csak negyvenhat vagyok, nem olyan fiatal - de hát ez van. nehéz itt élni. és képzelje, ezektől nem lehet élni, jönnek aztán elveszik a maradék munkát. mert azt mondja a munkavezető, hogy ő jobban megcsinálja, meg kedvesebben viselkedik. meg beszél angolul, hogy ehhez a munkához az is kell. és akkor inkább őt veszi fel, mint engem. nahh, így viszonyul magyar a magyarhoz, hogy a másik románnak adja a munkát. hát érti maga ezt?

- hát így van ez - kedveském, így van ez - ez az ország amiben élünk ...

stb. magam sem tudom miért írtam ezt le ...

az almanya-s filmen azért borultam ki - mert már nem tudtam pontosan megállapítani a saját külön-bejáratú illatos életemben, hogy akkor most ez is olyan, amilyennek én érzem, vagy olyanabb. mert sokszor vagyok úgy ezzel a hellyel, hogy nehezen viselem, idegesít, idegen, fárasztó, körülményes. majd hazamegyek, és nekimegyek a rideg és kényelmetlen valóságnak. aki elment, az elment. nem létezik. a világ halad a maga útján, te meg megmaradsz kintről prédikáló akárkinek. és akkor visszajövök - és ez olyan ... mintha otthon lenne. máris jobb, máris élhetőbb, máris rózsaszínűbb. csak tudni kell - kilépni és másképp szemlélni.

nos ennyit mára.

munka

2012-01-10T22:25:00.001+01:00

sikerült. alkottunk két macerás térképet. meg ettünk, meg vettem 250Ft értékben angol és német nyelvtan könyveket. és még jó vagyok bambulásból.

csak ez a nyomasztó fáradtság ne volna ... napirenden...

mélypont

2012-01-08T23:10:00.000+01:00

nagyapám kórházban van. magam sem tudom, akkor most nyugodjak meg vagy inkább csak aggódjak - jó unoka módjára? egyáltalán az vagyok?

apámban nem volt egy gramm pia sem. amikor ilyennek hallom a hangját komolyan mondom megijeszt. meg magyaráz - mindent - részletesen. hogy sokmindenfélét pittyegett a gép, amire felkötötték, hogy kapott csipeszt az ujjára, de ö nem érti miket írt ki a gép - meg ilyenek. olyan mint egy gyerek, amikor beszámol a napjáról. vagy mi ... én meg csak hallgatom. félig harisnyában, valamerre önmagamon kívül, egy polárba burkolva sétálok mezítláb a konyhakövön. lehűt és tudok gondolkodni.

már kisírtam magam egy hétre. lehetetlennek látom a jövőt. sőt - mondhatni kilátástalannak. egyre jobban elmélyedek abban - ami én vagyok, ha egyedül vagyok és az nem a legjobb koktél, amit így vasárnap délutánra elképzelhet egy divatbolond. a gyógyszerektől - amiket szedek, egyenlőre rosszul vagyok. elméletileg az eleje - ilyen. majd a 10 nap után jobb lesz. ennyi kell a máj méregtelenítésére. de olyan mintha örökké szedtem volna. izzadok, fáradt vagyok, és elment az étvágyam. te meg csak nézel rám.tény - goromba vagyok. de ez benne volt az igazi nő csomagba - amire befizettél.

a város itt van - én csak megyek, közben újra a parkolóban vagyunk, és magyarázod, akkor most úgy megyünk hátra, hogy közben csak a jobb tükröt nézhetem, majd csak hátra, majd egyáltalán csak érezzem, hogy mozog az autó. ezeket a gyakorlatokat csináltuk nyáron, de az új vizsgarendszer egyre több és keményebb dolgot követel meg. megjegyzem eddig még senki sem vizsgázott. majd 10 után - beszélünk. gondolom a vizsgabiztosoknak sem egyszerű a dolguk.

jó lesz ez. én a könyvemmel matatok. a lány indul és megállunk újra a tesco parkolóban. elsétálok. furcsa érzés. egyszer vajon megélem azt, hogy a saját autómból szálljak ki ugyanitt?

nem tudom. lehet nem érem meg, vagy ha igen akkor már nem lesz tesco. nem mintha szeretnék itt vásárolni.

megérkeztél. megyek aludni. késő van ...

kép: róna-fogarasi út kereszteződése ... el sem merem képzelni ilyen hóban

fremde menschen

2012-01-08T14:03:00.000+01:00

http://songtexte-schreiben-lernen.de/blog/wp-content/uploads/2011/01/Fremde-L%C3%A4nder_I-08.mp3

hát akkor ezt a szívfájdalomra - egy betétdal a filmből ... ami csak arról szól, hogy idegen minden - és egyszer majd hazatérünk.

de a németesek ezt jobban megértik - nekem elsőre ez jött át !

mai mozi

2012-01-08T00:18:00.002+01:00

hirtelen felindulásból elmentünk moziba. kapkodás - mert mindenem fájt, és még meleg jó idő volt - de akkor is mindenem fáj ... megmagyarázhatatlan. kellemes meleg idő az úton, de miután kiléptünk a vörösmarty moziból, sűrűn szemerkélt a hideg eső - ezért fájt mindenem. a fejemben meg egy dal duruzsolt - egy német dal - az idegenekről - fremde menschen ...

a film. hát mosolyogtam és sírtam is. magamra ismertem egyik pillanatról a másikra - csak bennem nem így tevődik fel a kérdés, hogy - akkor mi most németek vagy törökök vagyunk? hanem egy picit másképp. a lényeg azonos, csomagolni, elmenni, beilleszkedni, elvágyódni, majd vissza lépni, próbálkozni, visszakozni, akarni és nem akarni más állampolgárrá lenni - és kb. ennyi. tájak, gondolatok, mesék. és egy kerek történet. szerelemmel, gyerekekkel, házassággal. testvér, otthon, utazás.

furcsa volt utána kilépni, a pesti estébe, hazabaktatni, és nem beszélni róla. az előzetes egy vicces filmet vágott hozzám, és maga a film többet volt szomorú és szívszorító - mint vicces. eszembe juttatta a helyzetünket, és a gyermekeink helyzetet, hiába beszéljük a nyelvet, hiába vagyunk magyarok, mégsem vagyunk elég magyarok. azt hiszem vagy azt érzem? tapasztalom. a paranoid énem mondja ezt. sosem vagyok nektek elég jó - hangzik a fejemben.

elmenni egy jobb élet reményében, és a visszatéréskor, bármennyire is késői életkorban történik meg - már nem vagy odavaló, hiába vagy a lelked mélyén - folyamatosan otthon. van bejárati ajtó, meg megmaradt pár kopott fal - de a régi ház már nincs meg. és te sem vagy a régi. családod van és valamilyen életed. az vagy - amit tapasztaltál, amit éreztél, cselekedtél. te megmaradsz, (elvágyódva legbelül,) annak ahol éltél és ahonnan jöttél. és ahova visszatérsz. és ezt lehet csűrni, csavarni ezerfelé - de a lényeg egy - az vagy aminek legbelül érzed magad. és hiába a német útlevél - te török vagy. hiába a magyar útlevél - én hontalan vagyok és mégis magyar?

kérdések kínoznak folyamatosan és várom azt a világot, ahol nem múlik már semmi az állampolgárságomon. hogy román vagyok vagy magyar vagy a kettő együtt. amolyan fele apa - fele víz ...

almanya - Isten hozott némethonban!

egy csepp tavasz

2012-01-06T00:16:00.001+01:00

belépek a lakásba - meleg és egy csepp jácint illat, meg egy csepp nárcisz illat.
a plafon reped , megjelentek az első vakolat darabok a kutya tálja mellett.

várakozunk.

várakozás

2012-01-05T23:58:00.000+01:00

fáradtan és unottan ülök a kocsiban - folyamatosan a balra és jobbra kanyarodást gyakoroljuk. gondolom, hogy a reflexeim visszatérjenek - vagy mi a csuda. de a hideg kiszívja a maradék erőmet is. minden esetre a nem megfelelő helyen ott van a biciklis - esőben is. és néha sikerült okosakat is csinálnom. mondjuk nem álltam bele a kereszteződésbe - a piros előtti nagy rohanásban, vagy sikerült lépésben - okosan vennem a bal-kanyart. elsőbbségadással egybefonva. de nem az igazi.

sok sok csoki - és kettesben vagyunk. az üveg előtt jönnek - mennek a villamosok, a népszínház utcában. én meg paranoiásan csak beszélek. mintha meg kellene 5 percen belül halni és nekem még volna mondanivalóm. igen - mondjuk megrettent a korom, és az látom mennyire életerős vagy - és mennyire fiatal. csak most érzem a fiatalság erejét. de most talán ez nem is számít. mert nem tudom mi számít. vannak dolgok amiket nem tudok megfejteni. egy a lényeg - a kávénak megvolt a hatása, és a krém egészen ügyesen összeállt. majd holnap újra melegítjük, keverjük, pihentetjük, naracsolajozzuk.

elgondolkodtam hazafele gyalogolva - azon ahogy élünk. sokszor van bennem a pánik, mi van akkor ha tényleg vége ennek az egésznek egy szép nap? mi van ha tényleg kihúzzák alólunk a szőnyeget? mi van akkor ha valóban nem csal a megérzésem, az - hogy érzem - egy ideje csak várunk, minden tevékenység üres cselekvés ... mert mi várunk valamire. ami radikálisan átalakítja a mindennapjainkat?

a kutya alszik. én álmodom. arra ébredek, hogy a holmimat, ami értékes - egy helyre kell gyűjteni. ma megjelentek az első vakolatdarabok a konyhában. mállik szépen a repedések mentén a plafon. mindkét szobában. az ágyam a tűzfal mellett - éjjel álmomban hallom az utolsó metrószerelvények zakatolását - a szerkezet ennyire nem rezeghet be. és mégis. és furcsákat álmodom.

a kertről. földről. állatokról, egy másik életről. összeomló házakról és kihalt városokról. tengerről ami elnyeli a partokat - és kiveti magából a halakat. és már sikerült repülni. furcsa tény, hogy álmomban szeretek elmélyülni - a tenger végtelen horizontjában - és közben tudom, ez egy álom. a hajók, az ég, a madarak mind a fejemben született képek. és valamilyen tapasztalt valóságból születnek újjá.

most is csak várunk.

és a kutya is alszik.

új év - új keretek

2012-01-05T11:25:00.000+01:00

meglett az új név - és az új keret. persze minden marad a régiben. munkakedvünk nem nagyon akad - főleg ha málló vakolatot kell takarítsak első munkanap, a számítógépről, meg mindenhonnan. olyan rombolási vágy szállta meg a lelkemet, hogy végig levertem a vakolatot a soron, hadd legyen mit takarítani. megjegyzem emiatt nem akadtam ki. inkább csak elnevetgéltünk a szomszédban azon, hogy mások az irodájukat/mikrójukat igyekszenek felgyújtani - sikertelenül. (lásd az oroszlán és a mélyhűtött bejgli esetét a 6 perces mikrózással.)

sikerült viszont kereken 12 órát aludnom. ami jót tett. a dolgaim nem oldódtak meg - csak torlódnak és kerekednek, más tennivalókkal is - és alkalomadtán megijeszt a tény, hogy lassan 34 leszek. és annak kell csak örülnöm, hogy van munkám, és van fedél a fejem felett, van amiből a számlákat kiegyenlítsem, és ennyi az életem.

és elfelejtettem - a kutyámnak én vagyok az univerzum közepe ... vagyis nem én - hanem az ágyam.

az élet nem változik. és ha torzul látjuk magunkat, akkor meg jaj nekünk. az este, metrón, újpestről hazajövet azon törtem a fejem, hogy vajon egyesek nem látják mennyire nem jó választás volt ez vagy az a ruhadarabjuk, vagy miért éppen cosmot olvasnak és nem hvg-t vagy egyebeket. és különben is - mindenki ennyire jól tudja, mi a jó neki? vagy vajon milyen képet láthatnak önmagukról, reggel a tükörben? jó kérdés, gondolom. mert tapasztalom, én hogyan látom önmagam, minden reggel, majd minden percben, mások szemébe nézve. és amióta belül egyre jobban elmagányosodom, annál nehezebben emészthető képet látok magamról - a vacak tükörben.

mert kiegyensúlyozottnak tűnik a barátnőm, mert gyereke van, mert aggódik, mert anya, mert nő, mert benne él valami csodálatosban, mert erős családja van - mert áll mellette valaki. mert én kis irigy kutya, ezt irigyelem :)) - sőt, naponta kinevetem magam, emiatt, de hát ... ez van , ez a nagybetűs igazság.

szokta is mondani apám, egy irigy kutya vagyok, egy kis elégedetlen ... sőt, akár azt is mondhatom, olyan vagyok mint anyám, akinek mindig valami jobb kell, sosem elég jó az ami van. és magamban sokszor rá ismerek. ezt akkor most el kell fogadni. mert bizonyos pontokban meg más vagyok. ám, magamat is meglepem, amikor megszólalásaimban is tökéletesen anyámat hozom, a karácsonyi asztalnál, - mert annyira idegesít apám feltűnőségi viszketegségben szenvedő folyamatos *mondogatása*. ilyenkor rendesen kiábrándulok magamból. a család, az otthoni, szigeti miliő kihozza belőlem azt, amit örökre szeretnék elfelejteni - de nem lehet.

a kísértő családot.

így magamban elkönyvelem nem szeretem a karácsonyt. mert valaki mindig taccsra issza magát, valaki mindig síkideg lesz, valami mindig lemarad, valami sosem lesz tökéletes, valami mindig hiányzik, valaki folyamatosan elégedetlen, bár mindent amit megbeszéltünk, elkészítek, valaki nem érzi - hogyan is lehetne ez egy kicsiket jobb.

úgy az egész. és nem várom el, hogy tökéletes kerek legyen legyen, csak egyszerűen annyira álljon össze, hogy ne essen szét. ez most nem világos igaz? nekem sem - de akkor is jó lenne.

olyan lettem, mint a paranoiás főnök, aki mindent maga ellenőriz, mert tudja, senkire sem lehet bízni semmit. és ebben igaza is van. mert azt kérem, csináld meg légyszíves, mert nincsen ezer kezem (az sem elég) és ... elsumákolva, de valamit csinál, és amikor valami másért szaladok oda, jövök rá - basszus ha megcsináltam volna, nem kellene most kétszer dolgoznom. valamiféle ingajárás ez - főzés, takarítás, mosogatás, mosás között. mert senki sem tudja - rendesen megcsinálni. én meg elfáradok egy idő után.

józanon konstatálom, hogy *ja, ja, nekem semmi sem jó!*. az sem ha segítenek. mert nem értékelem a gesztust. azt hiszem a segítség, egy karácsonyi felhajtásban, nem szabad gesztus legyen, hanem komoly munka. de ez most falra-hányt borsó volt. és akkor mély levegő - csináld meg ha kell. megcsinálom. és azt hiszem a legtöbb családban a nők emiatt lesznek neurotikusak. és gyújtanak rá - két süti között - vagy isznak túl sok kávét, konyakot, bort vagy kólát. vagy bármilyen pótcselekvés ... - mert magadban elkönyveled. megérdemled. mindkettőt.

na, ennyit a családról. az új keretekről. és a nyavalygásról.

szilveszter

2011-12-31T20:50:00.000+01:00

akkor hat itt az utolso bejegyzes 2011-re.

mit kivanok a jovo evre?

hogy vegre osszealljanak a szeteso dolgok.

ennyit.

es hogy kibirjam jozan esszel - a vegeig.

meg karacsony

2011-12-28T19:22:00.003+01:00

kozben megleltem a kepeket a karacsonyfarol - amit ebben az evben sikerult allitani. szerintem jo otlet volt - jo kivitelezessel - igaz, nem nyultam hozza, mert foztem, meg pakoltam a konyhaban. viszont ejjel arra ebredtem, hogy potyognak a diszek, ugyhogy szepen ujra rendeztem, mig mindenki melyen hortyogott a helyen.

a fa inkabb installacio, mert agakbol alakitotta ki az apam - es borzalmasan buszke volt a maga modjan a muvere. persze igen nehez dicserni valamit - ha a mu alkotoja uvolt es elvan magaval, hogy o mennyire ugyes, okos, intelligens, stb. es faraszto is ...

mindegy es megsem.
lenyeg hogy kornyezet barat, es igen tetszetos.

hat ennyit errol.

fejetlenseg

2011-12-28T19:13:00.001+01:00

vannak pillanatok amikor nagyon elegem van szigetbol es az osszes dologbol ami itt van.

probalom nyugodtan kezelni a dolgokat, pakolni, csinalni, vasarolni, beszerezni mindent ami kell, de vannak pontok amikor kiborulok. a mai nap ilyenre sikerult.

tapasztalatok, amiktol nap mint nap felszalad a cukorkam:

- figyelmetlenseg - az emberek ugy mennek hogy se jobbra, se balra nem figyelnek, loknek rajtad egyet, kettot, szinte erzeketlenek.

- szemet - mindenfele, minden mennyisegben.

- sar - ha esik, akkor lehetetlen peldaul a tombunk mogott setalni, mondjuk kutyaval. szemet, sar, szemet, sar - de mondjuk vannak helyek a varosban ahol ugyanez a helyzet.

- kobor kutyak - mindenfele, minden meretben, es minden mennyisegben. a tombok kornyeken etetik oket, igy meg agresszivebben vedik a territoriumukat, es remenytelen neha a kozlekedes. ma este belemkapott egy feher dog, es volt meg 3 tarsa, fizikai eroszakhoz kellett folyamodnom, hogy a kutyammal hazaerjek. szomoru.

- sotetseg, az utcakon es a fejekben - es meg sorolhatnam.

mindegy. telitodtem.

varakozas

2011-12-27T13:19:00.001+01:00

havazott ma reggel - de nem talalom a helyem a hazban. se a kave es a reggeli nem esik jol. tevezni sincsen turelmem.

most ez van - a nyul sul, a fejem tovabbra is faj.

benjamin button tortenete

2011-12-26T18:57:00.000+01:00

tegnap este beletenyereltem ebbe a tortenetbe, a protv-n. regota keszultem megnezni es most valahogy szembejott es megkisereltem. idegesito ugy filmet nezni, hogy kozben negyedoras reklam-blokkokat kell vegigmalmozni. a film amugy apamat nem erdekelte, ocsem rendesen belealudt, zsofival egyutt, en meg atkoltoztem a nagyszobaba, kutyastul es elmerultem benne. neha jolesnek az ilyen tortenetek.

a tortenetrol? magam sem tudom. annyi fele dilemmam van - es annyi valasz volt benne, hogy meg most is a "processing" allapotban allnak, emesztodnek bennem a tortenesek,. mondatok. hogy hogyan alakulhat az elet, mit hoz, mivel kell szembenezni, mit kell lenyelni, ha szeretunk, minek kell teret adni, akkor is ha mast szeretunk - mik azok az elvek, amikkel olykor szembe kell menni - a sajat erdekunkben.

persze ez most kinai - nekem is kisse. csak furcsan atfed az eletemel. oregnek erzem magam - osz a hajam, belul oregnek is erzem magam, mintha nem egy eletet elnek, hanem sokkal tobbet, emlekekkel egyutt, minden szeretett ember mozdulata ott szelidul, at, kepekke, es megis az arcom, mast mond, annak nem hisznek az emberek. a hangom egy kolyok hangja. ijeszto. kivulrol figyelni.

ebben az evben megprobaltam nem kiborulni, de a kontrol nem mukodott jol, mert az anyam vere erosebb, a fejemben beszelgeto hangok meg teret engedtek neki, es a megnyilvanulasom, hasonlo volt. rohanas? az is volt. pedig a penteki napot atmalmoztam, gyertyas fozessel, mert meghalt a villanyorank. megis a vegere ertem.

kozben nagyapammal sokat beszelgettunk. valamerre nem szeretem, de a folyamatos megvilagosodasokat gyakran neki koszonhetem, az o fejemben vilagosan el a csalad tortenete. es a dednagyanyam ugyancsak pesten hazasodott. ez erdekes adat, a csalad tortenetehez.

nagyanyam ott dolgozott es en most itt elek, es ez az otthonom. a kep, amit kaptam tole, egy kedves arcu not hozott, meglagyitva a sok esztelen pletyka-meset a boszorkany mivoltarol. megtanultam, hogy sok dologgal kell megbekelni.

a kiserletes csaladallitas utan kezdenek lecsapodni dolgok, kevesebbet emesztem magam, de a jovot meg mindig nem tudom felepiteni - ertelmesre alakitani. csak megyek, haladok benne - mit vak a keptarban. es az ido telik, a tervek meg csak tervek maradnak.

a havas otthoni taj

2011-12-26T18:40:00.003+01:00

ma vegre kileptunk a hegyre megvizslatni a novemberben lehelyezett talajcsapdakat. jelentem minden jol alakult eddig. csak 4 csapdat emelt ki a veletlen az 55-bol. ezeket mar nem potoljuk. remelem fogas is lesz.

addig is beszeljenek a kepek - a tarsasagrol: zsofi, ocsem kutyaja, tomi volt diakom, jovendobeli biologus, es jomagam, a gep kezeloje.

asszem hazaertem

2011-12-22T21:30:00.001+01:00

igen. es lassan karacsony. terjunk csak vissz az ekezet mentes korbe, mert az nincs. a laptop meg a sok cucc miatt otthon maradt.

amikor elvaltunk a keletiben, nem gondoltam volna, hogy egy ennyire hosszu utra fizetettem be - de estere csak hazaertunk. en mar a muzsdai tonal aludtam lelekben, de tudtam - hazaerunk, kutyaseta, korhaz es kipattan a szemem - hajnalig nem alszom. megvolt. nem egeszen ilyen lett , mert belefutottam valami tortenelmi, agymosos filmbe a dunan es csak nagy kesore aldutam el.

a csutortok legkemenyebb vicce a kulcs volt. ugyanis a sok ki-be pakolas miatt a masik taskaban maradt a dupla-lakaskulcs. kisse ideges lettem tole, de megoldottuk, es indulhatott a vasarlo korut amitol hulyet kapok, ugy altalaban. karacsony elott.

szerencsere minden ajandek elore megvolt. hedi is megkapta a keszitett aprosagokat, majd kavezunk, fat diszitettunk, nevetgeltunk, jol alakult. es en nem is rajongom a karacsonyert. a fa masra marad, nekem a konyha, a kaja-keszites, es a takaritas jut. ja, meg a mosas.

de mindegy. jo ez igy is. valahogy most sikerult felulkerekednem ezen - lelkileg. amolyan ez van = akkor ez van allapot. nem patt helyzet, csak ugy hagyjuk alakulni.

vegulis egy jo van ebben a varosban - az "egyeb" vasarlas. es mi ha nem, az igazi gyogyir egy no sebzett lelkere ... hoy egyedul vagy, hogy 33 vagy, hogy folyamatosan eleged van az egeszbol - tehat - vasarolunk. en es en.

megvolt a gyors felmeres - agynemu. az folyamatosan kell. ugyhogy azt vettem, damaszt. duplat. orultem mint egy gyerek. majd pistinel, eppen aru kerult a polcra - nemet kristalypoharak, aaaaa - tamadas! majd cserep talak, a sutos-fedeles fajta. kisse elferdult a szemem az ar lattan, de mosolyogtam egy ejnye-bejnyeset es rakerdeztem, te pisti, nem tul draga ez??? - es pontosan a felebe hoztam el. ugyhogy holnap is ott valogatok. a lelkemnek. mert ha jot tesz - akkor jobb es olcsobb mint egy uveg konyak.

hogy mi lesz tovabb? felig keszen vannak a dolgok. majd sutunk, es fozunk holnap. meg ilyenek. de ettol meg karacsony hangulatom magasan nincs. es csak nezem a mergezett eger embereket, ahogy vasarolnak es vasarolnak es nem ernek a vegere a dolgoknak. ijeszto.

és akkor mégegyszer

2011-12-17T22:55:00.002+01:00

mert még egyszer nekifutottunk a vásárlásnak.

sikerrel.

igaz én rendesen elástam magam egy hatalmas halomnyi fonalban, mert az nekem jóóóó - meg elkezdtem mindenféle gagyi sapkákat kötni, mert az nekem megint jóóóó - és jobban lettem. ideiglenesen. természetesen.

és rájöttem, hogy jót tesz a közös főzés, meg a közös vásárlás (erre a nőknek folyamatosan szükségük van - csak ezt nem fejtettem meg - miért? ) - és az élmények. ha élménynek lehet nevezni egy hokusai album nyújtotta örömet, a szélviharban való lángos-evést - vagy a *a gyerek ebben az évben könyvet kap - punktum * jellegű röhögős vásárlásokat.

kínos volt a kávézás - kissé nehezen veszem azt, ha valaki nem képes lazítani, és ez a nőőőőő - egy karót nyelt, végtelenül kimért és nehezen kommunikáló szőke lényként maradt meg bennem. százados. és nemtom hova tenni - de kiváltotta belőlem a régi énemet - folyamatosan hülyeségeket beszéltem - mert volt az A kínos csend, amit utálok, ha négyen ülünk egy asztalnál.

de túlléptünk ezen is. ti elmentetek, mi meg belemerültünk, az ajándékhajszába. engem már hidegen hagy - persze maximális pánikom volt - pénteken, mert mint egy űzött vad rohangáltam az épületben, angol, jelentés, német, jelentés, angol, jelentés, grafikon, jelentés, angol, jelentés. kávé, bor, halászlé, bor, kávé - neked mi a bajod? semmi fáradt vagyok. dühös vagyok. majd újra fáradt vagyok meg ilyenek.

esett és hideg volt, és most meg szélviharba keveredtünk újpesten. de könyvek, a piac, a standok, a savanyúságok, minden olyan - *olyan* volt. senkivel sem tudom ezt így végigjárni, így kitalálni, így megcsinálni.

most 1977-et olvasom, és a történéseket írói szemmel - a valóság meg - más köntösben de visszatekint rám.

a lányra aki - 1978-ban megszületett, és ma is itt él és álmodozik. magyarhonban - budapesten - ferencvárosban - egy öreg bérház harmadik emeletén - és vészesen jön a karácsony. és vészesen kiürülünk.

és az űrt - nem tölti be semmi.

jobb

2011-12-15T23:42:00.004+01:00

mert jobb. a reggel úgy ébredtem, mint akit kifacsartak. de nem számít. csöng a telefon - ébresztő, sorakozó - összepakoltál? hagyjál, alszom, vezetek. 11-kor ... de nem mondtad! persze, hogy nem mondtam, mert nem kérdezted. és nem élünk együtt. a kutyának - annak mondtam. csak nem válaszolt.

neked valami bajod van ... - aludnék?

jó - akkor hagylak, majd kávé után hívlak - jó?

szinte hallom, hogy bólintasz.

vissza az elefántok, kutyaszagok, hajnal és óra ketyegés közé.

újra bizsereg. anyám.

szia, te nem dolgozol? nem - alszom - ... tudod, ma megy haza ... mit küldjek? - anya, ne verd magad költségbe ... - parmezán ? - anyaaa, - jó, akkor küldök olajat! olyan földimogyoró ...sat. - magamban úgy bólintok mint egy hülyegyerek. az agyamig nem jut el - miért akar nekem az anyám, karácsonyra olajat küldeni? mindegy. jöjjön, ja jönni akar. elfőzöm. de még szeretnék aludni ... - mondasz még pár dolgot de fáradtabb vagyok, és nem hallom.

a kutya. az óra. mocorognak.

9:15 - kávé. nem létezik, hogy a kötés, a pánik, és a vacak idő - ennyire kikészítsenek. gép be - kávét odatesz - végigfekszik, az óra az orra előtt, mert bealszik - és néz, maga elé, meg a plafonra. a kutya még az ágyban, majd ha nadrágszíj csörgést hall, kijön.

akkor most egy újabb gyerek. csak félig-meddig jutnak el a mondatok - a koponyámban, az analizáló rendszerekig. még egy gyerek. nem tudok ezekkel a barátnőkkel mit kezdeni. látogass meg - ja, persze persze - hogy magyarázzam el, hogy nem megy? mindegy. az agyam ön-tisztul. kávé lefőtt - cukor, tej, ruhák, kinyitom a bejárati ajtót, december van - és plusz 6 fok és zuhog. kellemes. a magas-csizma kell - vezetek.

kisétálod magad. én csak ballagok utánad, figyeled vagyok-e. eszembe jutnak a bénázásaink a kutyával. amikor elbújok mögéd ő meg elkeseredetten keres - aztán rájön, ott vagyok, csak egyszerre mozgunk.

én vagyok a te árnyékod. és te nem lehetsz az enyém. kínzó.

*te - neked mi a bajod? semmi.

vagyis valami - kiégtem.

vagy karácsonyi depresszió. nincsen hangulatom, de hajt a gondolat.

ez baromság, -

ja, tudom.

én ezért díszítek fát - ránézel és jobban vagyok. megnyugszom.

ja - én meg ezért nem.

vagyis - nekem van családom, de nincs, értesz?*

és baktatunk együtt az újpesti karácsonyi vásárban. mit vegyek anyámnak? majd jön. a dolog. ahogy szokott - szembejön velem és meglesz. nyugalom. nyugalom. most kinn kopog az eső, és én várom, mikor érkezel.

*az obi előtt - legyen, kingha, köszönöm. mindjárt én is vagyok!*

majd kanyarodik és a fenyőfaárus mellett - gyorsan cserélünk. én elrendezkedem, párnák, ülés, tükrök, világítás,index, kézifék, vagyok, vagyok, vagyok, - itt vagyok. és kihajtunk a fogarasi útra. akkor most jobbra, és akkor most újra jobbra legyen szíves.

jó. akkor most legyen szíves balra. jó - akkor most taposson a gázba és előzzük meg a villamost - megteszem. az eső kopog, az ablaktörlők nyikorognak. vannak pillanatok amikor a beázott lámpáknál - elsőbbséget kell adni. ne figyeljen balra, mi csak haladjunk. nekik kell ránk vigyázni!

rutinpálya. akkor gyors szlalom. *álljon be - jó. nem jó, közelebb. a való életben sokkal közelebb kell állni, és autók is parkolnak* - és magyaráz. én egyedül ülök és tolatok. kintről irányít, kedvesen, figyelmesen. *kialakul, kingha, ne idegeskedjen, kialakul, ezt érezni kell.*

vagy két évnyi elpocsékolt időt érzek a nyakamon.

és kicsi vagyok. nagyon kicsi.

és akkor most mondjam azt, hogy nem érzek semmit sem?

zuhog. kiszállok, pillangó utca - csak egy pillantást egy gyors pillantást vetek a pályára. az jó - a lelkemnek.

majd metró, és moszkva és villamos. és busz. és bm-iskola. és intézet.

meleg van - megjött a váltás ... benn vannak?

nem, reggel elment, majd jön. de még nem jött.

te? megyek reumatológiára. - jó, akkor

a meleg irodában megpróbálom neked lemesélni mi volt ma, de nem megy. szét vagyok esve. és fáj a fejem. egy kávé. majd még egy. újra nekifekszem a gépeden, kijavítani. a kijavíthatót. közben megérkezel. perceket tanácskozunk melyik adatbázisnak higgyünk, de hamar eldől, hogy nekem van igazam, akkor is ha valaki más mondja ki. nem számít.

csend van. újra gyártom a gráfokat. unalmas? nem hinném, csak a cikk nem áll össze bennem, na, de nem számít, minden nap egy új nap. kidolgozzuk, és meglesz.

esik. a szilágyierzsébetfasor beállt, alig araszolunk. te mesélsz - én hallgatlak. olyan élményeid vannak, amiket megérdemelsz. felnősz és férfi lesz belőled. és amikor hazaérek a gombolyagok széthordva - a szoba közepén, az ágyon, a székemen.

menjünk sétálni.

és megyünk.

és üres
az egész.

és száraz.
akár a
tegnapi
narancsok
héja.

már szól

2011-12-14T23:52:00.000+01:00

kettesben ülünk az asztalnál és van benned egyfajta megmagyarázhatatlan keserűség. bennem is - de én magyarázom. folyamatosan és évek óta.

a bornak furcsa illata van - a kutya az asztal körül táncol, meleg van, fáradtak vagyunk. te gyűlésről, én bentről jövök. te pár órát tanácskoztál - én meg reggel óta hadakozom, a kásahegyekkel.

érzem nem megy,

érzed - nem megy.

ezért vagyunk most itt - a konyhában. én elfogytam. folyamatosan érzem - de most elfogytam. hallgatlak, közben bontom a konzerveket, újra alágyújtok a levesnek és pakolok. töltök, hallgatlak. itt vagyok és messze. válaszolok és messze vagyok a mindennapoktól, mert most a te zárt világodba élek.

a halnak az illata idegesítően kellemes, megenném, de kell - holnapra. halsaláta. szinte ösztönösen pakolom a hozzávalókat - pedig minden évben más milyet csinálok. recept? nincs. ad-hoc jelleggel, ami van az kerül bele.

mesélsz. a rendszerről. a tapasztalatokról, arról mennyire más és mennyire nehéz nőnek lenni - benne. főképpen ha a társad nem egy megfogható dolog - és mégis lehetsz végtelenül és szertelenül szerelmes, hozzábújhatsz és elmondhatod mennyire jó - volt - ezt választani. van ahol bólintok, van ahol nem. érzem - te is tanácstalan vagy meg fáradt. egymásból merítkezünk.

hal - és hal - és olajbogyó és olaj és citrom, és főtt krumpli, és szardella, és só és bors, és savanyú uborka. és kóstolod, és elnevetjük a dolgok végét.

*te, én ezt nem bírom tovább. mert nem látok belőle kiutat. nem tudok benne kibontakozni, folyamatosan feszült maradok, és vagyok és létezek - benne ... * - az öngyilkosságig feszül bennem a húr. és csak a kutyát sajnálnám ...

*ilyet nem mondhatsz - tudod az Isten útjai kifürkészhetetlenek. azért adott erőt ebben a gyengeségben, mert tudja, végigvisszük, megcsináljuk, vállaltuk. *

volt egy pillanatnyi néma csend.

*majd csördül az óra és leütöm, és minden reggel ugyanolyan. nála üres a hűtő és engem vár, a hétvégét várja, bennem meg folyamatosan lüktet a hiánya. akkor most ez ugye jól van. - *

..................................................................................................

*... hmmm, ez itt nem lesz jó. nem jók az impakt faktorok, sok helyen nincsen oldalszám, és vannak hiányzó publikációk is .... - *.... lekapcsol az agyam. tegnap is evvel bajmolódtam, mert sületlen a rendszer, ma is evvel fogok. közben az asszisztensek már bőszen terítenek a könyvtárban. ezt utálom, ezt a karácsonyt utálom. vagy inkább csak irtózom tőle.

6 év sok idő. *jobban vagy ? * - nem. sírnék de csak könnyes a szemem, és dühösen próbálok a munka végére jutni. érzem ahogy megcsap a hideg levegő - rágyújtanék. de nem lehet.

*türelmetlen vagy magaddal. - * ahham, ahham, csak nézlek, mert tudom, fogalmad sincsen arról mi történik benn, néha miket kell pontra tenni.

*- nem, én hülye vagyok - magammal,... hogy pontosítsak. *

nem harcolok a saját koncomért. nézz ezekre rá - ezerszer többet görnyedtem, csináltam és itt állok, két vacak publikáció kell még, pár analízis - és türelem. ami bennem nincs. mert elég. mert unom, nem mert szeretem, mert nincsen benne sikerélmény. mert magamból ábrándultam ki. mert munkások vagyunk egy nagy gyárban és adatokat gyártunk, nagy és komoly cikkekhez, amiben hangya részünk van csak - vagy mi is van?

nem tudom követni az életem. folyamatosan kisebbségi érzésem van - folyamatosan pánikban élek, és nem megy, vége. kiégtem. nem tudom, te de nem megy. nincsen sem erőm, sem ambícióm folytatni és kiutat sem találok belőle.

*ja, és nem mondtam - februárban lesz a védése ... -* elsötétül egy pillanatra az arcod, - ja ... megcsinálta! - hááát, igen.

érdekes dolog ez.

csak tudnám, hogy kell belőle kilépni.

gondolat

2011-12-12T20:20:00.001+01:00

ma nagyon vacak kedvvel indult a nap.

majd elsétáltam munkába menet a corvin-karácsonyi-vásár-fabódé-parádék mellett és láttam egy papucsot.egy báránybőr papucsot.

a képe megmaradt - magam sem tudom miért.

majd beszélgettünk. kérdeztem - megvan-e még a papucsom, ... vagy az vendégpapucs volt? mert olyan, kicsike és furcsa szabású darab volt, nem hétköznapi vendégpapucs ... és ritkán hordtam - mezítlábas lény vagyok, sh nem az esetem az ilyen papucs.

de te elgondolkodva csak annyit mondasz - *azt neked vettem, mert tudtam, hogy jössz.*

mindezt - 2009 decemberében. vetted, mert jövök. akkor abban egyeztünk meg - ha nem megy a dolog, akkor ... nem erőltetjük. de te - előrelátó voltál - és vettél egy méretes papucsot. 34-est.

ilyenkor is hiányzol.

hosszú

2011-12-09T01:00:00.001+01:00

elhallgatott a szél. és éjszaka van. az utolsó kávém ereje még lökdös - de nem az ágy felé. és jön a hétvége. nehezen szedem össze magam - meg kemény is lesz.

vendégség szombaton

kísérleti csoport vasárnap

ajándék vadászat

kötés

főzés

sorolhatnám.

csak azok a nyugodt percek vannak bennem - amikor annyit mondtam, nem gond, menjünk arra. én kinga - te karcsi-bácsi. a nyáron kirabolt öregúr. megyünk a páva utcai patikába. nehéz helyzet. nem ajánlani, segítséget.

és nehéz lelassulni. a fekélyes lábad erejéhez.

de közben süt a nap - és hallgatlak.

- amikor meghalt a feleségem - az életem elvesztette az értelmét.

- a szeretet ... amit elvesztünk - de ettől még lehet élni. én is egyedül élek.

itt és itt is. ez a kutya a társam.

nevet. és mosolyog a szeme.

meg kell tanulunk.

mondja maga merre lakik? én? hát ott ...

valamikor ott volt egy csodálatosan remek fűszeres, tudja, az ötvenes években.

remek bácskait lehetett ott venni.

ma már ... nyoma sincsen a helynek.

és még mesélsz.

én csendesen baktatok - a kutya rohangál - a nap szikrázik, és az orrom csorog.

elbúcsúzunk.

én hazaballagok.

sorsok.

nem tudsz segíteni - mert maguknak választották ezt az utat.

tudják - van erejük bejárni, és kitartani.

vagy nincs erejük.

neked a magad sorsával kell törődni.

ezt még nehéz lenyelni.

megérkezett

2011-12-08T11:21:00.001+01:00

véletlenül sem a karácsonyi hangulatról van szó - hanem a hideg szélről.

bár most betegszabadságon kellene üldögélnem a jó meleg lakásban, mégis kijöttem, hogy okosabb legyen. közben meg nem tettem elég téglát a zsebembe, hogy nehogy elfújjon a szél mert - ez is megérkezett. a metsző szél. és még jár vele bónusz gyanánt egy kis hideg szemerkélés.

és a reggeli dilemma - akkor melyik zoknit húzzam. majd kaján vigyor, mert nem érted, a zoknifétisemet - azért lopkodom tőled a zoknikat, mert a 43-ast fel tudom húzni a térdemig - és mert nincsenek normális lábszáras kölyökzoknik, vagy szűkek, és véknyak, vagy lecsúsznak 10 lépés után. persze a kutyát ez nem érdekli, csak táncol és táncol - menjünk, menjünk, menjünk...

a szél kavarja a leveleket. és lerázza az utolsó zörgősre száradt eperfalevelet is - pedig hétfőn, még tele volt vele a fa - ma üresen ácsorog a folyosó végén. a teteje. a tegnapi napsütésben és végtelen csendben-napsütésben ami a házban-udvaron honolt, rávettem magam a végleges virágeltakarításra. mondjuk minden évben október végén előkészítem a dolgokat, a telelésre, de most se erőm, sem egyebem nem volt hozzá. így nem vettem krizantémokat sem - és eltelt a november és még zöldelltek a rukkolák, meg a zellerek, a hajnalka viszont szárazon zörgött - de akkor sem volt kedvem vagdosni, rakosgatni, sepregetni. és megjött a december. és ez az állapot - és elkészültem evvel is.

hát ennyit mára. most hallgassuk meg a munkahely történéseit - mert közben valaki, csak úgy ontja a szót!

megőrültem

2011-12-07T23:26:00.001+01:00

igen. mert sok gyógyszert kell szednem, mert nincs tv, és nekem folyton csinálnom kell valamit - ha nem dolgozom éppen. és ez most nagyon nagyon jól sikerült.

ugyanis megőrültem. és elkezdtem kötni. mondhatni újra, mert kb. 2008 őszén-telén indult el bennem a végtelen vágy, hogy akkor kutyaruha. mert sehogyan sem sikerült értelmeset varrni. ezért hát kombinálva - kötést a varrással, majd csak egymagában a kötést - folytattam. és lettek kis-ruhák, kissé bénák meg jobbak, nehezen ment. de lett tartalék és elfelejtettem az egészet. ment az ágyládába és a feledésbe.

ősszel hív dóra, *te, nem tudod, hol lehet olcsó fonalat venni? kötni szeretnék!* - *ja, potom. olcsó és jó, csak kombinálni kell a színeket, mert 200gr egyformát sosem lehet kifogni náluk. de olcsóbb mint a burdabolt.* - azóta sem tudom, elment-e vásárolni.

mit nekem kötés! (bogár ott lenni fülben) - vagyis ez után elindult az ámokfutásom. egyszer csak véletlenül tértem be a kedvenc anyagos és egyebes boltomba. és jöttem ki fonallal. majd a szomszédtól koldultam egy pár tűt, mert licsike szétrágta bosszúból a körkötőtűmet. és még egyszer, meg még egyszer, majd a pasival ... és csak gyűltek a fonalak, nagy zacskókba. szinte kívánnák a kosarat - de nincs.

és akkor jött a nagyszerű ötlet - akkor majd kötök pulóvert, ancsa jányának. ja, csak én szegény szenilis vénlány, nem érdeklődtem gugli nagybácsitól, mekkora is egy 4 hónapos gyermek, esetleg növésben mennyit vesz fel - kötött textíliából és nekifeküdtem, úgy kinghásan, szemre!

és ma befejeztem. mondtam, ha nem jó - akkor hát megtartjuk emlékbe - mint az elrontott kutyaruhák egyikét, majd ha beleköltöznek a molyok - kidobjuk.most éppen szárad - és csak nézem ... nagy vagy kicsi? fene tudja? jó-e az ujja? vagy túl hosszú? keskeny vagy éppen jó? honnan is tudhatnám, nekem nincsen gyerekem, csak ötleteim. és mint tudjuk, az én életemben is a remény hal meg utoljára ... hátha jó lesz!

közben film nézhetnékem is támadt - és gyártottam egy nyuszi sapekot. mert csak a nyúlra jó. de annyi baj legyen - mert mint minta példányon megtanultam apasztani és formára igazítani. meg gyerekfejre. a következő méretesebb lesz - mert loptam valami kötős blogról - megfelelő méreteket - hihetetlen de cm-ben!!! :).

úgyhogy most alvás - majd holnap - mééég kötés.

mert a remény hal meg utoljára!

a fülem, a fülem

2011-12-05T13:11:00.001+01:00

mert fáj. már vagy 3 napja.

erre ma reggel összekapom magam - hajnalban olyan 4 kor, eltörök egy utamba kerülő üvegpoharat a nagy konyhai vakságban - és beveszem az utolsó mély-nyugalmat ígérő gyógyszert. te utánam jössz, van valami baj? nem, nincs - csak kicsikét nyűgös vagyok és ideges.

*reggel menj orvoshoz... * jó, csak alig hallom, amikor magad után zárod az ajtót, olyan mintha csak egy pillanatra mennél el - pedig egy hét lesz belőle.

most? doki után, szépen megnyugodva - elő sem kerül a kínzó fülfájás. igaz, kinn langymeleg van - és a légnyomás is kellemesebb. ettől függetlenül kiírtak egy hétre. nem hiányzott. de élek vele egy nap erejéig.

időm lesz a kutyát elvinni állatdokihoz, meg egypár dolgot még elintézni.

de most ennem kell.

és kávéznom.

és még egy kicsi

2011-12-02T20:38:00.001+01:00

végül is jó az hogy a kapcsolatunk nem szakad meg ennyi éve.

mert azt hiszem valamikor október eleje lehetett - 98-ban. én eltévedve kerestem ismerősöket az egyetem épülete előtt, a mikó kertben. és ott volt isti, nekem ő még az első vizsgáról ismerős volt - 97-ből. meg bea - aki meg katiként ragadt meg -. az emlékezetemben. vidultunk is eleget rajta - évekig. nekem ő ... kati volt.

szóval megjelent egy lány, egy bőrkabátban, egy vicces esernyővel és kiengedett csapzott hajjal, egy megfoghatatlan stílusú szemüvegben - tisztára mint az ötvenéves keresztanyám - és bemutatkozott. a nevét nem volt hova tennem, ismeretlenül csengett számomra. és nem lett a legjobb barátnőm. pedig

pedig - addig csereberéltek, míg egy tőlem kapott szoknyában sétáltunk a főtéren, vagy rohantunk? egyik épületből a másikba? nem emlékszem - csak arra, hogy az egyetemi könyvesbolt előtti zebrán, megfogta a kezem és átvezetett az autók között. egyik kezében a szandálja, másikban a kezem.

hagyta, hogy mindenféle mintákat rajzoljak a karcsú kézfejére, és folyamatosan üres papírokat tologatott az orrom alá, kurzusok alatt - ha nincsen kedvem semmihez, akkor írjak - mert az jól megy - és rajzoljak. és ma is megvannak neki azok a versek. és rajzok.

de sosem volt mellettem. irigyeltem azt a nőt, aki a napjait rabolta - nekem meg csak futó percek jutottak. szerelmes voltam? lehet igen. nehéz megállapítani a távolból, hogy akkor mi is lehetett bennem. egy tétova érzés vagy csak egy elkeseredett keresés hasonszőrűekre. sikertelen volt. és egy szerelem tartott ki bennem - de arról már nem beszéltem senkinek sem. és más emberek léptek be az ajtón, és nyitottak helyet bennem - a másik világ érzékelése felé. sosem találtam vissza. ahhoz aki voltam. de lettem más - így akarva akaratlanul.

de szerettem a ruháit, és azt ahogy mozgott. azt a lecsapott nevetést - amivel elintézte a vicces dolgokat. és igen, nagyon pontosan belém égett a mosolya.

jó ismerni ezt a nőt.

3 napos kiküldetés - 2

2011-12-02T07:08:00.001+01:00

a város minden zuga idegen. leszállok a 30asról és felbaktatok az egyetemre. már a reggeli készülődés is nyugalommal töltött el - megfelelni? kinek, most is egyedül vagyok, vagyis veled, és egy távoli világot, barátokat képviselek. egy másik közösség képviselője lettem, és úgy jövök haza - mint aki idegenbe megy. ez is megfoghatatlan.

majd előkerülnek az emberek. elsőre egy volt diák - jobban örül nekem mint bárki. ökológus lesz belőle, - majd megjegyzed, jó matériák ezek a gyerekek - akiket küldök.

dehogy küldöm, jönnek ezek maguktól, meg vannak fertőzve! elnevetgéljünk a mondat végét. magas termeteden nem hagyott nyomott a három gyerek - a stílus is a régi, közvetlen, őszinte és mellbevágó. de jól esik. nem vagy távolságtartó. bár - a távolságtartásnak is megvan a maga háttere - lehet téged nem tört annyit az élet. és a bakancsot felváltotta a szolid lakk cipő és a karikagyűrűd sincsen már a meg.

összességében a megemlékezés jól telt. sikerült beszélnem, románul magyarul is - voltak emberek akik kedvesen fordultak felém - de kaptam lekezelő cinizmust is. hogy akkor ez most védekezési mechanizmus részükről, vagy valami egyéb - azt nincs honnan tudnom. ezért hát csak megmosolyogtam. ahogy megmosolyogtam magamban a végtelen női kíváncsiságot is, az üres érdeklődő csacsogást, meg úgy mindent.

és újra este lett. újra mesélsz - és bennem már hazavágyakozik valami. hajnalban -10 van. deresek a fák, és két túrós-buktával felcsomagolva - baktatok a központba. a templomhoz. a román templomhoz.

majd keringünk a városban, emlékek a városi tájban, hiszen itt lakott andi, a párjával de közben rendbe hozták a házat. kívülről emeletes, belül meg mégsem. micsoda nyár volt, Istenem. és az út, a grigorescu negyed felé - a 27-es vonalán? igen - azon. a házak, megváltoztak, a régi kutyák sem ugatnak a kerítések mögött - a közért is más lett - és itt vitatkoztunk egyszer - te meg otthagytál az utca közepén, minden magyarázat nélkül.

férfi ilyet nem csinál.

mégis az idő telik.

most te jössz egy dobással.

én kiürültem.

amikor átlépjük a határt - és meglátom a feliratot - olyan érzés, mint amikor hazaérsz. nem olyan intenzív, mint rég. de olyan ismerős. a senkiföldje - ahol élek.

3 napos kiküldetés - 1

2011-12-01T08:03:00.001+01:00

úgy indult az egész - hogy pénteken bejött Barna a szobába és annyit mondott - menjen, el Kingha.

majd minden programomat átrendeztem és egyeztette az indulást.

pénteken még ideges voltam.

szombaton és vasárnap megszállottan gyalogoltam - és volt bennem egy pánik félelem vajon milyen lesz a 3 nap - kolozsváron? mert nem szeretem ezt a helyet, mert nem szeretem az egyetemet - mert sok csalódás torlódik fel bennem - ha meglátom, a szürke épületet a hegy tetején, a hatalmas blokkokat - amik körülölelik álmosan a várost - és igen, nem szeretem a reggel is tökéletes hajú, álmos, sminkelt, kolozsvári nőket. ez van.

majd elindulunk. szikrázó napsütésből bele a nagy semmibe. te közben mesélsz - és előttem kibontakozik egy nagyszerű ember élete - aki teljesen elbutulva - szinte széteső elmével itt halt meg - a pár utcával odébb fekvő gettóban. a gyermeki emlékek - amik megszépített fénybe helyezik bele - a jelent a múltba. egy szeretett apa, egy szeretett anya - egy nagyszerű gyermek, és valami keszekusza küzdelmes múlt. nekem nincs hova tenni az egészet - csak építgetem magamban a történetet. mert érdekes volna megírni.

megbeszéljük, hogy akkor pár szót csak szóljak - magam sem tudom, akkor ez hogy is lesz. de elkezdek írni, a fejemben. természetesnek lenni, mert idegen a helyzet. pedig nem kell, hogy az legyen.

este várlak a templom előtt. amikor meglátom, hogy jössz - kicsit átmegyek zombiba - jajj, megfagytam! - kezembe nyomsz 3 jegyet. ami pontosan és kiszámoltan elég az itt-tartózkodásomhoz. te ezt is ki tudod számolni. és ott ülünk, a nagy hideg után a szobátokban. a zsebkendőnyi lakásban - mesélsz - és majszoljuk a zakuszkás kenyeret és citromfű teát iszunk. -nézd, ez szerintem rád jó!- és egy jóképű kötött zoknival vagyok gazdagabb. mennyivel több ez - mint bármi, amit kaphatok? sokkal.

és most már értem - hogy hova kell tenni a csillagos eget vagy az óceánt amiről a kurta leveleidben beszéltél. de megjön a párod - és elmerülünk egy előadás gyártásban, borral, kaján gyerek nevetgélésekkel. olyan az egész mint egy álom. mert mindent odaadnánk egymásnak - csak még egy kicsit együtt lehessünk.

másnap elmegyek öcsémhez. nehezen szedem össze magam. a környéket szeretem, mert itt szerettem élni, minden sarokhoz kötődik valamilyen emlékem. mégis nehéz.

körbelaktuk a tömbházakat. te megérkezel egy fekete kajla kutyával. futrinka szofi - és indulunk a valaha látott legjobb kolozsvári lakásba. sarok konyha, hatalmas terasz, két komfortos szoba. valahogy így kell kinézzen egy élet. csak - saját kivitelben.

folyt. köv.

kék túra 4

2011-11-28T05:28:00.001+01:00

túl vagyunk a 4. kéktúrán.

kemény teszt volt magunknak - kettőnkről.
mert 18 meg 20 km, kettesben. a gyorsaságunk miatt folyamatosan az élboly voltunk.

majd mi aludtunk be a legkorábban.

és mi értünk a nógrádi állomásra is a legkorábban.

tudom már milyen veled pánikolni az erdőben.

meg az erdőszélen.
meg hogy tudunk sokat beszélgetni.

nem tartasz hülyének, mert a kutyát a hátizsákban hozom.
ennem adsz ha éhes vagyok.

és volt egy nagy csend amikor a madarak hangján túl - csak a kutyánk
hortyogását hallgattuk a meleg farönkön üldögélve.

hát most ez van.
pár óra és már úton vagyok - kolozsvárra.

kép: fortepan.hu

sötét elvágyódás

2011-11-23T15:33:00.001+01:00

A FOTO: FORTEPAN OLDALON NAVIGÁLVA EZEKRE TALÁLTAM.

EGY KOR AMIKOR A NŐ - NŐ VOLT - ÉS NŐ MARADT. MINDENNAP.

jegyzés - mert - el volt

2011-11-21T22:58:00.001+01:00

szóval megvolt. pénteken. tessék itt van - remélem tetszeni fog. magamban elröhögtem és elsírtam - mert úgy jött le, a kis női agyamban, hogy akkor kihisztizted, tessék, megvan, örüljél neki - és kész.

persze, hogy nem fogom eljátszani a jókedvem van egész hétvégén című állapotot - mert nem volt. zavart a tény, hogy sehogyan sem állok a beszámolóval, és sejtettem, hogy nem fogok tudni dolgozni, hétvégén - mert zavar a tudat, én dolgozom, te unatkozol - asszem ez az öregedés egyik jele. és persze - olyan kevés időnk van - együtt lenni, hogy kész lelkiismeret furkám van, ha itt vagy és nekem éppen valami miatt gép előtt kell senyvednem.

természetesen, első ránézésre - a gyűrű sem tetszett - mert nekem csak az a jó - amit én választok. és amilyen az én nézetem - és különben is - én és én. a fenemód kifinomul ízlésem nem jön vissza benned - de most mit tehetek? semmit! egyszerűen illene már, eltekintenem a hatalmas egomtól és elfogadni azt amit az élet ad - a maga módján. különben szétesem a sok szélmalomharcban.

azt hiszem nem jó 33 évesen folyamatosan gyomorgörccsel ébredni mert - már megint valami nagyot kell alkossak ( ami sosem sikerül), mert nem szeretem igazán csinálni azt amit csinálok (dicséret kéne - de ami van azt nem veszem észre), és mert nem tudok megfelelni a világnak és abban önmagamnak. így hát nem hagyok időt magamnak és rendesen elbukok mindenben. és nem lehet ezt most másra fogni! most nem.

adtam a gyűrűnek esélyt. mellé-tettem azt a darabot is amit együtt vettünk, mert azt nagyon szeretem - és ma velük alszom. kipróbálom milyen. persze olyan virgács ujjaim vannak, hogy minden lötyög rajta - és néha idegesítő - de próbáljuk meg alapon egy hétig hordani fogom. ha nem megy - akkor - kicseréljük. egy kisebbre.

hát ennyit mára.

leszámolás

2011-11-20T22:43:00.001+01:00

eljött a nemvárt beszámoló ideje. amit bármilyen oldalról is fogdosok - nem szeretem érzés tölti meg a lelkem.

mert az az érzésem, hogy nem tudok teljesíteni, meg az, hogy mindenki kifejezetten okoskodósra veszi majd a figurát, és kritizál, ahol csak lehet. meg tudom is én mik jöhetnek még ...

oroszlán szerint én extrémül rosszindulatú és paranoid személyiség vagyok és mindent személyes háborúként fogok fel. támadnak - hát védekezem. patt helyzet van belőle - mert tényleg ilyen vagyok.

és semmit sem fejlődtem az elmúlt években - ezen a téren.

tény, hogy csütörtökön reggel már sírva borultam a billentyűzetre, kijelentettem öcsémnek, nem megy, és én nem tudom mi van. délre elkapott a hév, mert olvastam, gondolkodtam - alkottam, majd délután - egy gyors konzultáció elindította a lavinát. most végeztem. holnap, szinte érzem a gombócot a torkomban hogy senkinek nem fog tetszeni - a végeredmény. de most ez van.

a joghurt - kefir - tejes allergiám heveny gyomor és bélgörcsökkel támad - és kikészít. ez tart lassan egy hete.

öregszem.

besózva 2

2011-11-18T09:49:00.001+01:00

szóval telnek a napok és én olyan vagyok mint egy alvajáró. este hazaérek, kiviszem a kutyát, majd zokniban állok a konyha pult mellett és újságot böngészve magamba tömök egy vagy két szelet vajas-áfonyás kenyeret, 3,8as tejjel, talpaspohárból és megyek valami értelmeset csinálni. aludni vagy fürdeni, vagy kötni.

kötök. közben roppantmód hideg van és a sokadik zokni és második takaró után még a fülembe csengnek a szavaid *- paranoid is vagy ... és folyton rosszat feltételezel a másikról! ez nem jó stratégia - pedig sokra vihetnéd!* ilyenkor még magasabbra húznám a takarót és sírnék, hogy mekkora hülye vagyok, hogy hagyom a lehetőségeket elszáguldani magam mellett és azzal érvelek : *tudod, nekem az apukám, anyukám - most sem ad igazat, én folyamatosan a kis hülye vagyok és voltam, nem tudok érdek-érvényesíteni - kis lúúúzer élet-júzer vagyok és különben is - hagyjatok békén!*

elképzeltem milyen nem beszélni senkihez. elképzeltem, milyen amikor egy nagy városban sok sok sok ember között mozogsz de nem tudsz egyikhez sem beszélni. elképzeltem milyen öregnek lenni - és senkihez sem beszélni. anyám azt mondta nekem egy éve talán :*kisfiam, te olyan hülye vagy, mit beszélgetsz avval a kutyával? úgysem érti amit mondasz ...* - lehet nem pont így mondta, de nekem ennyi maradt meg belőle. beszélgetsz. a társaddal. avval akivel mindennap kelsz és akivel mindennap fekszel - és aki néha válaszolhatna ha sírsz, vagy nyavalyogsz. mert nekem a magány a defektem.

végtelenül üres az intézet. kávé illat és meleg - és poshadt kukorica savanyú szaga csapja meg az orrom. hirtelen, nem is tudom mi hajt, de benézek az irodába, sehol senki. állok. és nézem a képeket. furcsa érzés ez - irigység, fájdalom, utálat és ennek amorf keveréke fortyog bennem, hogy én mennyire utálom magam - és végigcsorog a két kicsapódott csepp az arcomon. és hihetetlen mert sós és nem keserű. pedig illene neki - vagy olyan tengervíz ízű is lehetne - sósan keserű. fogalmam sincsen minek kínzom magam. mert ez így jobb? vagy mert menni kell innen?

kínzó lehet róni az utcákat napestig, elbújni a városban az emberek elől és keresni a meleg helyeket. mint egy vadállat az erdőben. de ott mély a csend, itt meg a hatalmas zaj betakarja a szemedet és a lelkedet, elvakít és megbénít. lehet menekülni? és ha bajod van - odamenni a másikhoz és elmondani -* figyelj, fáradt vagyok és fázom, kell 100ft hogy átmelegedjem egy kávétól. lehet? * mert ez nem a szeretnék vagy a szükséges helye hanem a durva kell - helye. kell bor, kell kenyér, kell kávé, kell cigi, kell egy szó. kell. és a város eldugdossa őket, a bokrokba, a meleg zugokba, az erdőbe. lehetetlen túlélni.

és ma láttam egy embert. emlékeztetett egy dokumentum filmbeli másik emberre. karjait széttárva csoszogott, nem emelte a lábát, mereven maga elé nézett és követte a többieket. távolról. csapzott haj, koszos kéz, - megviselt ruha. zsákhátizsák a hátán. és ment. előre. groteszk rajza volt a sorsának. hideg van, menni kell - az a filmbeli másik ember így ment a szögesdrót felé - meghalni és őt, a második *halt!*, felszólítás után lelőtték.

reggel van - szmogos reggel. állok a konyhában a pult előtt. zokniban - és vajas-áfonyás kenyeret eszem, 3,8as tejjel, talpaspohárból. te a szőnyegen ülsz - és várod, mikor megyünk sétálni. mások már megittak 3 deci tablettást és üldögélnek a sarkon. nekem bár van hol aludni - mégsem vagyok elégedett az életemmel. be vagyok sózva. kétszeresen.

besózva

2011-11-15T16:41:00.001+01:00

megvolt. és nehezen telt. letettük a csapdákat, meg minden.

közben valami zakatolt bennem - és csak hallgattalak - hogy akkor most már van papír az állapotodról, hogy akkor most megnyugodtál. bár - nem tudom - mennyire jó tudni, hogy akkor van ott egy daganat. benn - a fejedben. és emiatt nem alszol, emiatt vannak bajaid - emiatt most akkor nyugodt vagy.

hideg van - és a domboldalt nem éri a nap, a talaj szinte fagyott, alig enged a fúrógép erejének. én csak malmozok magamban - hamar haladunk, fázik a lában a cipőben, félek egy potenciális buktától, de a természet majd megoldja ezt is. esetleg nem lesz annyira sikeres, mint lehetne. de a próbálkozás részünkről - megvolt. te csak mosolyogsz - mert igazából nem is tudod, nem tudhatod, ennek mi is lesz a vége. ha a nagy semmi, akkor sem veszítettél, mert ... még vannak ötleteim.

a konyha üres és meleg. séta után, keresgélek a mélyhűtőben. közben felteszem a bárányt - és megpucolom a zöldségeket. keresem a fejemben a szavakat, de nincsen kihez szólni. ha volna egy gyerekem, lehet neki mondanám el - mennyire nagy űr van itt. de lehet akkor - nem lenne, mert egy élettel magam előtt nem látnám ilyen tisztán a halált.

hazaérsz. kipakolod a vásárolt kajákat. jééé, egy tyúk akkor ezt most levetkőztetjük? nemtom. ám legyen. és lesz. vacakolok vele, kínszenvedés a forgatása, és a kés sem vág. veled nem tudom ezt megbeszélni. a macskákról beszélgetünk, meg a szomszédról aki borz csapdával fogdosta össze a macskánkat. és más macskákat. látom, mennyire dolgozik benned a düh. sajnálom, hogy nem látod, mit kellene valójában tenni, mert ez csak dühöt és bűntudatot termel. ez az állapot. és utálom. de nem szólhatok - nem értenél meg.

amikor megérkezem a kutyát egy mozdulattal bezárod és mosolyogva engedsz be. a konyhában meleg van és egy halom sütemény alapanyag - meg egy nyitott könyv. anyád azt duruzsolja mosolyogva, hogy ha ő ezt tudja, nem fog neki, mert ez nem kevert tészta ez kelt tészta - de akkor miért lepény a neve? nevet. szinte egy deci forró, kemény kávét kitöltesz nekünk, és elvonulunk a babával, a másik szobába. akkor értem meg - miért nem szeretek dolgokat. mert hiányoznak. a bátorság is.

5 nap késésben voltam. elgondolkodtam, ha van akkor mi van? belső kavarodások ezek, amikor beszélgetünk, hol elzárkózol tőle, hol nem. én nem tudok erről beszélni. aztán minden megoldódik - de az émelygések megmaradnak. mert én a világtól vagyok rosszul. az életemtől. valamerre felteszem a kérdést, én tévedtem anno, amikor nem mentem, követtelek csak próbáltam élni, a magam módján, vagy most tévedek, hogy hiszek abban - végre megvan az amire vágytam.

vagy vajon menet közben tévedtem? mások mellett?

a nagy szerelmeket nem lehet megmagyarázni. belénk ivódnak az arcok, az érzések, és megmaradnak. a sebek. bátortalan nő voltam, vagyok - és mintha anyám arca nézne vissza rám a tükörből. csak én valahogy másképpen öregszem. fiatalodva - öregszem. megvan a csókolom és megvan a szia helye is.

besózva. várom az év végét.

a szeretet nyelve

2011-11-07T13:16:00.000+01:00

van egy nagy csomó dolog - amit én néha nem értek.

és nap mint nap - szembesülök evvel, hogy én, a kicsit szűk agyú lány miért nem veszek dolgokat olykor, készpénznek? mert tényleg vannak pillanatok az életben, amikor a szeretet nyelve - a pénz.

emlékszem a gyerekkori apámra - a félmegoldások embere. *ez így jó lesz, az úgy majd jó lesz * - de folyamatosan a félmegoldások között és a *majd* félig jelen-jövő idejében éltük a mindennapjainkat. irigyeltem az embereket, aki mindent, és azonnal megkapnak. de megtanultam evvel azt is - hogy mindennek megvan a maga ideje. ezért kellett nekem fél évnél többet várni egy szekrényre a bentlakásban, vagy dolgokra, amik esetenként prioritást élvezhettek volna - de mégsem. (öcsém ágya - jut eszembe!)

majd egyszer, amikor a két szülő egymásra maradt, a nagy, burzsujoktól javítva örökölt színestévé pukkant egyet, füstölt egy kicsikét - és elvonult az örök vadászmezőkre - sorozatokat sugározni az angyaloknak. anyám magából kikelve hívta apámat, hogy az a hülye tévé, a kedvenc sorozat kellős közepén (valami olasz szappan volt, illatos színes gyógyír a szívünkre anno) meghalt. és hogy neki most már nem kell félmegoldás - de legyen megoldás. majd lecsapta. főzött egy kávét és bekapcsolta a rádiót - és mosogatott.

apám meg háromnegyed óra múlva, nagy szuszogva megjelent egy hatalmas samsung tévével - hogy *anyádnak elég széles/színes/modern/drága/bármi legyen*, és beüzemelte. persze a lelkemben vigyorogtam. mert láttam öregszenek, ...

apám elkezdett virágot venni - mert - *ha kingha itthon van, akkor ő mindig vesz virágot.* (apám szerint a vágott virág baromság, ...) és amikor már kingha éppen hazaért alkalmanként volt virág, majd szinte minden alkalommal. furcsán és jóindulatúan vettem, mint próbálkozását. nehezen lehet érteni a férfiak nyelvét - mert az úriember képzőt végzők száma egyre kevesebb - nincsenek romantikázások, és figyelmességek.

csak néha a nyers valóság: *fiam, ha csizmát akarsz, mutasd meg melyiket, és megpróbálod, kifizetem, kész.* - szóval határozottan emlékszem hogy ez volt életem legrövidebb gondolkodást igénylő csizmavétele, szatmáron.

és szombat van - munkanap. nincsen kedvem sem veled lenni, sem dolgozni, sem semmi. ha lehetne, akkor a testemet most szépen itthon hagynám, a lelkem meg valamerre elnyújtózna egy tengerparton, a semmiben. de nem lehet így bevonszolom magam dolgozni. eljutok, a munka végére, megvárlak, hazahozol.

még megbeszéljük, mennyire nehéz az anyagi összhangot megtartani, egy kapcsolatban, meg a hisztimet a mosógép-elvitel miatt. de most már nyugiban moshatok, ha éppen akarok, kézzel. mert csak ez maradt. és én két hete szívok, mert a ruhatáram nem erre volt kalibrálva. de most ez van. féééék - kapu, szia, szia, és már baktatok is a lépcsőn, elégedett undorral a lelkemben, mert kutyacuccokat kell lötybölni, meg ágyneműt ma délután - 2 óra - vizes program.

te ugatsz mint egy megszállott, én meg válaszolok, mint egy megszállott, majd leülök, mély levegő ... és beleharapok a pizzába, a maradványába. megcsapja az ismerős zaj a fülemet, felrántom az ajtót - igen, igen, zirzabella csendben forgatja a vizet - te csak annyit mondasz: *most fut a próbamosás - * ... én elkomorodom egy pillanatra és halálos sértődés üli meg a sötét lelkemet (ááááá) akkor * most megharagudtam!!!* - és mint már említettem, *nőre pénzt nem költünk, vagy kifogott halat nem etetünk*, de te csak evvel nyugtázod, a hajtépésemet: *akkor most mi van? vettem magamnak egy mosógépet és nálad tartom, világos???*

világos.

gábor deák erre csak annyit mondott:

a szeretet nyelve - néha a pénz. el kell fogadni ezt is.

majd - egy napon

2011-11-05T22:03:00.001+01:00

mert sokszor van ez - az életben. hogy mondjuk - nem ma, majd holnap.

minden döntést - ami most nem vállalható, azt elnapoljuk. és egy nap ráfázunk. mert sok a *majd* - egyszer ránk-omlik.

azt hiszem - sokat éltem eddig. sokat olvastam és sokat szemlélődtem, sokat és mélyen szerettem, és voltak felületes nagy lángolások is. és tudom azt is ha nagyon kevésnek látom magam - akkor majd valaki meglátja, bennem a kissé többet. ahogy te mondod, - *most teszed helyre a dolgokat, az életedben - csak hiányzik belőle, mégis valami ... nem?*

unom, hogy nincsen amit a fejedhez vágjak, amikor cinikusan belém nézel - és mondod a mondanivalódat. és én utállak. de úgy utállak, ahogy egymást szerető emberek teszik. pedig nagyon rég nem szeretlek. de utalni ugyanannyira tudlak, évek után is. mert nem fizettél eleget. hogy egyensúly legyen. persze - akaratos makacs vagyok. és ez is maradtam - ott benn is.

álmodtam. álmomban kiraboltak, és féltem, megmagyarázhatatlanul rohantam, majd megfordultam, nem tudom miért - és egyszerre tükörben láttam önmagam egy fehér kutyával, a régi kockás ingemben és avval az arccal ami voltam, 24 évesen, avval az arccal ami rám nézet a hosszú éjszakai vonatozásokkor, a tükröződő koszos vonatablakokból. egy elfáradt lány arca. nagyon furcsa volt - magamat - elszántnak látni. és egyszerre elvetettnek.

úgy látom magam - amikor leülök, veled szembe. mit is nézek rajtad? fogalmam sincsen. tudok, elvonatkoztatni. tudok, megfigyelni. tudok, és ez nagyon jó, most.

majd félek. már rég félek, valami furcsa megfoghatatlan dologtól, ami nem a halál és mégis az - valaminek az elvesztése. sok dolgot adtam, rettegve adtam, és vártam, akkor most jöjjön valami ami az én oldalamat is megváltja. minden nap, minden órában, vártam. valamit. vagy valakit. jöttek - mentek - és én csak adtam.

közben jó kis falakat építettem. ledönthetetlen falakat.

most?

fel kell dolgozni az álmokat.

és épeszűn kell felkelni.

szétmálunk vagy valami egyéb?

2011-11-03T16:10:00.001+01:00

sok kapcsolat van mostanában dögrováson, és ma elemezgettük ezt is. a munka mellett természetesen, mert annak szépen, olajozottan, zsírozottan kell haladnia. örülök, hogy van belőle elég - mert az angolos lányaim elmaradtak ma délután, még vezetek és valamennyire azért csak sikerült haladni a nagy okosságokkal.

*nem tudom, és nem értem, egyszerűen szeretem, de már nem működik ... * - hosszan nézel magad elé. mondjuk megértem, ismerem az érzést. vannak pillanatok amikor úgy érzed tényleg nem lehet semmit sem tenni, nem lehet már szerelemmel odafordulni a másikhoz, mert valami végérvényesen megváltozott - a fejedben, a szívedben.

most? nézem a plafont, tudom, szeretlek, de valahogy egy igazi végtelen függöny gördült közénk, vastag és nehéz és nem tudom elhúzni.

hányszor éreztem ezt ilyennek? megszámlálhatatlan alkalommal. mert, sokszor mondom, a fejemben - igazán egyedül vagyok. folyamatosan. és a magány, erős áttéteket képez a fejemből a szívembe - lelkembe és minden porcikámat megmérgezi. ti pedig megmaradtok fellobbanó érzelmeknek és átutazó ismerősöknek - az életemben.

*nem szabad úgy elaludni este, hogy viszály van a szívetekben...* valamikor nagyanyám mondta. meg a pap, a templomban, amikor esketett, mert szerinte ez a hosszú kapcsolatok titka. szerintem? a szeretet. vagy inkább csak az, hogy a hibáim ellenére is tudsz szeretni. vagy tudlak szeretni. ettől függetlenül nehezen viseli az ember a bizsergés megszűnését. a gyomor tájékon. lehet oda is áttétet képezett a magány és szépen lassan elemészt.

megnyugtató, hogy te csak ámulva nézed a belső kínjaimat és szeretnél felszabadítani. nekem viszont nem megnyugtató látvány az *ámulásod*, inkább csak idegesítő. mert szeretném ha megértenéd, aztán meg magam legyintek rá, vagy bólintok okosan - hááát, hogyan is érthetnéd meg ezt??? nincs honnan vedd a tapasztalatokat. nekem viszont van miből merítenem, mert rendesen hordtam a vedret a kútra. az életben.

szóval, az emberek válnak, meg szétköltöznek, meg haragszanak egymásra, mindenféle butaság miatt. van aki békésen szeretne eljönni, barátot látni a múlt szerelmesében, aki keményen ragaszkodik az érzéshez - és a világ is megborul az érzés erejében. vajon ennek mi értelme van?

hát ennyit mára.

a szerda is egyfajta hétfő

2011-11-02T12:03:00.001+01:00

tiszta buli. tegnap csak duplában olvastam végig a zombis-vérfarkasos haiti vodu könyvemet, mert kínomban már nem tudtam a 4 órás vonatút alatt mit csinálni. mindenem elállt, mindenemet elültem. szinte jól esett leszállni, átverekedni magunkat a tömegen és sétálni egyet a blahára.

tény - villamos nincs. van pótlóbusz viszont, ami gyorsabban jött mint azt elvártuk volna, de lassabban haladt mintha legyalogoltunk volna a távot, de ha már fenn vagyunk akkor maradunk alapon, kibírtuk. a kutya is - bár neki igazi kínszenvedés az ölből le - ölbe fel játék. mindez csak amiatt, mert én nem akartam a metró-metró csatlakozást végigcsinálni. hát ez van.

a hétvége, összességében jól telt, volt benne kaja, pia, tévé, pirománia, null-beszélgetés, bambulás, dohányzás és hajnali melegedés. meg beszarás is - mert a kutyámat túletették, és emiatt sajnos 7:25kor már benn elvégezte a dolgát - kis adagokban, elpotyogtatva.

persze, elröhögtük, és kiléptem vele, az udvarra, hintázni egyet, csak nagyon álmos és átfagyott voltam, mert az éjszaka nagy forrósággal indult, és nagy hideggel zárult - *kis kályha, hirtelen meleg esete* - úgyhogy két kávé sem rántott vissza a keserű valóságba.

a folyamatos fáradtság állapota fennáll és nem múlik, egyre levertebb vagyok, és jó volna gyors megoldást találni - erre is. de a reggelek, csak a fejből kibambulás állapotában teltek, átelemezgetve a meleg fényben az álmokat - amiket sikerült összeraknom az elmúlt egy hétben. minden éjjel, menetrendszerűen. az üzenetek nem mindig jönnek át, tisztán, de elemezgetem a dolgokat, mint egy jobb ebédet.

és valahogy nem tudunk beszélgetni. vagyis én mondom, te meg hallgatsz. vagy mindenféléket mondunk. neked sincsen kedved dolgozni, nekem sincsen kedvem dolgozni. valójában régen kirándultam ebből miliőből, és már nem érzem magam otthon benne. azért vagyok, hogy dolgozzam, meglegyen a fizetésem, amúgy a munka, amit végzek, nem érdekel. elég nehezen kivitelezhető, de még, működőképes vagyok. majd egy szépnap kibukom.

ahogy jutka mondja, szép szép - de nem vezet sehova sem.

ön-hecc

2011-10-27T22:10:00.000+02:00

igen - az. reggel szól az óra, a telefon is - előtte talán, de hetek óta nem hallom. kikapcsolt az agyam - nem hajlandó bevenni és felfogni az infót.

menni kell. vagyis menni kellene.

de nem megy. ólmos fáradtság van bennem - a lelkemben. valamiféle lecsapódása az értelmetlen munkának. és van egy pont amikor átmegy önheccbe. vajon valaki észreveszi, azt hogy telített a lelkünk?

senki.

te nézel rám, mint aki sosem látott embert kiborulva. nálam nem ez az első ilyen. sokszor megmakacsolom magam - mert nem húzol semmilyen irányba. szerintem. magad szerint - minden rendben.

én meg nem vitatkozom.

eluralkodik bennem egy furcsa kényszer - a menekülés ösztöne. menni, menni, menni, mert mindenki boldog, nekem meg nem sikerül. és vajon mi lehet akkor bennem? vagy mi ez a nyavalygás, ami újra és újra felüti bennem a fejét?

jutka meg mondja: - *idefigyelj, ennek nem lesz így jó vége, mert nem tudod eldönteni mi a fontos, és mi nem? cselekedni kell - nem elmélkedni. kell neked ez a pasas, jó, értem én, hogy aranyos, de akar valamit az élettől? mert akkor neked kell feladni - ha ő kell. ha meg nem akar elvenni, akkor nem kell többet kavarni vele. menni kell tovább. és a munka? abban is lennie kell valaminek! nem lehet csak így folyamatosan várni, hogy akkor majd lesz valami....*

és wawawa - van benne valami, mert van benne valami. folyamatosan mond okos dolgokat és fájdalmasakat ez a nő. mert szülni kell _(nálam nem téma, még ha elő is jön a kényszer, időközönként, ....), élni kell, a munka szellemileg kell kielégítsen - és még sok más dolog.

amikor hallom a hangod, érzem sugárzol a boldogságtól. mert most akkor minden megvan a mi tegnap nem volt. egy férfi aki nagyon szeret és ezt meg tudja mutatni, formába tudja hozni a mindennapokban. próbálok veled örülni, de nem megy. belül mardos egyfajta irigység, hogy miért nem választottam a kompromisszumos utat, ami nehezebb - de stabilabb lett volna. persze - a jövőbe nem lehet élni és a napot is csak hajnalban lehet meghosszabbítani - mondják az öregek.

olyan csodákat élsz meg - amikről én csak álmodom. és hiába mondogatok magamnak egyebeket - egyszerű és bután kiszámolható lett az életem. eltűnt belőle a jóleső szorongás, a meglepetések, tervszerű és ütemezett, ahogy eljön a szombat, úgy ez is alakul, pontosan - mert mindent ki tudok benne centizni, okosan, mosolyogva, - nincsenek elszámolt osztások.

olyan mint a *jólmegírt* mateklecke.

van a szerelmesekben egy fajta zsongás. ami fennmarad a kapcsolatokban is ha azok egy komoly és vágyakozó szerelemmel indulnak. bennem megvolt a hatalmas szélvihar - ami tolt, ami erőt adott, és neked nem kellett egy percet sem harcolnod, miután lefegyverezted az undokságomat. de a lényeg - az elmaradt. és most üvöltve veri a kaput, hogy elmaradt. mert kell - különben - meghal az egész.

én egyre gyakrabban fogok kiborulni és követelni valamit - amit lehet te hírből sem ismersz. akkor majd mi lesz? vajon mi?

ennyit erről - mára.

home sweet home - utazás édes hazámba

2011-10-25T16:03:00.000+02:00

lefutottam az otthonlátogatós kört is. péntek utazás - szombat - vasárnap - hétfő ... rohanás, látogatások, mi egyéb - hétfőn este utazás otthonról itthonba?

szombaton hédivel együtt ebédeltünk, olyan igazi klasszikusat - hogy előétel, leves, második, süti, kávé,sör/bor, konyak, és nagyon jót tett a lelkemnek! utána mosás, takarítás, egy kis piacolás, főzés, meg meditáció a régi képek felett, a hálószobában.

vasárnap reggel nehéz ébredés, mert késő éjszakába nyúlóan csak a tv-ét bámultam. agyam üresjáratban zakatolt, készültem a vasárnapra - ami mélyen átrendezett belülről. egy életre - azt hiszem. a vasárnap reggel kávéval indult, majd apám hazajött, majd nagyapám átjött - ettünk paszulylevest és ittunk kávét, meséltünk egymásnak dolgokat - amiket talán csak mi értünk meg, arról mennyire jó néha szegénynek lenni, mennyire jó nem ragaszkodni dolgokhoz, mennyire jó csak úgy lenni. és elfogadtam a körtét és a lekvárt. már nem hárítok, ha adnak. csak elfogadom. most fedezem fel - így az élet vége felé, nagyapámat, olyannak amilyen, tükörképnek - a felettünk elrohanó időben.

délután meglátogattam, a kis jövevényt. jó volt - de közben furcsa emlékek, vívódások ástak maguknak utat bennem a felszínig. ha tudnék, akkor sírnék. de nem tudok. csak szipogtam az esőben - mereven baktattam a pocsolyák között, haza a kihalt utcákon. a tehetetlen magánynál rosszabb nincs. jó anyának lenni - azt hiszem. de nehéz avval szembenézni, hogy te - ezt nem tudod megtenni. vagy inkább megcsinálni. és egyre csak zakatol az idő - mindenféle tervek futnak össze fejedben, nagy kínodban, aztán ráeszmélsz, hogy te nem egy spontán férfival élsz együtt - és hamar elnapolod a dolgokat. és újra megnyugtatod magad - majd lesz valahogy. és ahogy kihúzod magad az aurából - megnyugszol. és otthon csendben megnéztünk egy jó mongol filmet.

a hétfő - a damaszt ágynemű vonzásában telt. meg a csomagolás, *még ezt vegyük meg* szédületében. és este a csomag készen, még váltunk pár szót és én halálosan fáradtan beülök, a fordba, leghátulra, és alszom el úgy, hogy ez lesz az utolsó ilyen utam, ha törik ha szakad, meg öregszem és kiöregszem - ebből. lassan és biztosan.

arra ébredek, hogy a pályán zuhog, te takony-kórós vagy és a kutyák hangosan ugatnak, amikor hazaérek.

a mosógépnek meg hűlt helye van.

ennyit erről - mára.

tűz és jég

2011-10-20T20:07:00.001+02:00

lefagytam és égek. és a kettő semlegesíti egymást, most ez van és álmok, és eső.

megmerevedtek bennem a *sokmindenféle* álomképek, szinte kifeszítve látom őket, a képeket, ott magamban. a tudatalattim úgy bányássza elő, és teszi elém, hogy akkor tessék naccsága, gondolkodjon, tegyen magáért. legyen férfi, vagy legyen nő, de legyen valaki és valahol.

állapotok? most esik, és nem vagyok melankolikus, inkább csak realista.

hogy nem vagyok szerelmes.

és ez most halálosan komoly.

zombi

2011-10-19T23:02:00.001+02:00

két kutyával meg egy rakás zombizással telt a nap. délután vezettem, meg minden. a hangulatomat hirtelen nagyon elrontotta, a tény, hogy melegszik, már megint melegszik az idő. hullámokban tört rám a klimaxos izzadás - közben meg próbáltam megoldani az anikó-motor körül hirtelenjében komollyá generálódott állapotot. persze, gondolhattam volna, hogy egy sima telefonálással nem oldom, meg a dolgot. ezért hát többször is csöngtem, míg egy szívélyes hang,

valami olyasmit mondott, hogy *jajjjj - szívecském , aranyom, harmatos rózsavirágom - * ekkor már az üvöltés szélén voltam, mert nem nyugtat meg a gondolat, hogy valaki gondol rám, de nem hajlandó jelezni, *vagyok, intézkedem, ne aggódj!* - emilben, sms-ben, galambos-postával - vagy bármi!

közben meg figyelni, nehogy felnyaljanak bármit is a kislányok, a földről, a naccságák, mert nemtom minek nevezni a hölgy-kutyáimat, éppen most. igaz, póráz nélkül csaholnak utánam, de még szokatlan számomra vackor sunnyogása, mert licsike rohanós stílusához szoktam. ha őfelsége lemarad, akkor figyelni kell - és üvöltözni, kényelmesen integetve, mert nem hall és nem lát - a tüzelő szuka. pórázzal meg jön, jön, de nem szagol, nem pisil. akkor meg mi értelme a sétának?

hagyjuk.

azt nem bánom, hogy a lakás olyan kutya-játszótérré vedlett, és azt sem hogy a paradicsomos halgombócokat vackor ette meg - amúgy is úgy néztek ki, mint két ízléses száraz kutya-szar egy konzerv-dobozban, paradicsommal leöntve. valamint a szaguk sem volt túl bizalom gerjesztő. emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősítettem, ezt a terméket. többet ilyet nem veszünk - és ezt hamar meg is beszéltem a kutya-lakótársakkal. lévén hogy lassan elkezdek magamban beszélni, annyira egyedül vagyok. kinn is - benn is.

lassan mennem kell aludni, de az agyam még pörög és pörög. hogy orral beállásnál igenis figyeljek arra, hogy ne húzzam annyira jobbra a kormányt, és igenis hagyjam gurulni az autót, hogy ne feledjem, vannak olyan zebrák, amiket senki sem vesz észre, és a gyalogos meg csak szobrozhat a jó szerencséjére várva, sőőőt, milyen az amikor dupla villamossínre kell kanyarodni, és kibambulni rendesen, minden irányba, meg jóóól hátranézni parkolás utáni induláskor, és figyelni a sok őrült gyalogosra, aki *-mindenirányba-* képes elindulni, miután leszáll a villamosról, főképpen ha még járdaszigettel is meg van spékelve a *játék-szint*.

hát vannak pillanatok, amikor az az érzésem, mintha egy nagyon jó grafikájú számítógépes játékban üldögélnék, és nem egy autóban. a mögöttem surranó sötétkék-fekete-bömcsi meg csak egy vicc, mert úgysem engedem magam elé, bármennyire is szeretne előzni! mert ilyeneket is megengedek magamnak.

szóval még hat a pörgés. és te tutira alszol már, eléggé megfáraszt a délutáni műszak. engem már a gondolata is fáraszt. és a hétvégén még haza kell menni, össze kell kapni a házat, ... - főzni, mosni, ki tudja miket kell csinálni, és fáradtabb leszek, mint most vagyok. ennyi kávé után.

jó éjt.

és újabb kutyákba botlottam.

mit szeretek az őszben?

2011-10-19T13:56:00.001+02:00

- a reggeli *még nincs olyan hideg* érzést

- a színeket : narancs, bordó, barna, fáradt zöld, kék

- a vasárnapi sétákat a nehru parton - veled

- kávézni a mesterutcában - ugyancsak veled

- a kutya reszkető 3 lábas jelentét az ajtóban, induláskor

- a korai sötétedést

- az illatokat - mert a csípős hidegben mindennek más illata van

- a lakás hangulatát meleg félhomályban

- * a gázszerelőt! aki úgy megszerelte a kazánt, hogy a duruzsolása felér egy

nagy vörös macskáéval!

kép: megleltem a kutyámat! valamikor 2005ben vettem egy ilyen szép kék(türkiz) porcelán ebet a kolozsvári ószeren. koszos volt és nagyon szép, szinte giccsbehajló. az eladó kerített mellé valami szép mesét, hogy bejingből került hozzá, valamikor a 60as években. a fiúk hülyén néztek rám, de nem hagytam magam lebeszélni róla, 5lej volt, és mindenhova elkísért azóta. párjával, két kisebb kutyussal találkoztam berlinben is a szállásadónk szobájában. és íme - egy műgyűjtő éjjeli szekrényén sikerült a családegyesítés!

wawawawa

2011-10-18T13:40:00.000+02:00

ma van a 2. évfordulónk.

reggel két kutyapisi között olvastam meghatódva, a felmosó nyelére támaszkodva az sms-ed. igen, én elfelejtettem, és én a hétvégére koncentráltam. ami nagyon nem lett olyan. de van ez így, nálam is.

gyorsan átvettem magamban, hogy akkor pontosan hány éves vagyok, hányszor kérték meg a kezemet, hány otthont alapítottam, menedzseltem, és pénzeltem, a 33 évem során, hány férfi embert pátyolgattam, lelkileg - és hányba voltam igazán szerelmes, merre megy akkor most az élet, és akkor jól vagyok-e?

közben leértem a lépcsőn, örültem, hogy a harmadikon lakom, és van időm a földszintig gondolkodni; és hogy nincs lift, így még ha nem is mozgom, muszáj mozognom. kutyákkal vagy azok nélkül.

te köszönsz, a másik elviharzik, egy hajléktalan alig emeli a lábait, úgy mozog mint egy autista pingvin, és néz maga elé, kell a csikk, és adnék neki cigit, de nem cigizem. ez budapest. ez a város, amit választottam. és ennyi volt eddig az életem.

a zebránál, már nem gondolkodom. elvegyülök a tömegben és sodródom. a gondolatok jönnek és mennek, és elképzelem szigetet, kicsiben, ahol nem lehet elaludni egy padon, mert mindenki mindenkit ismer vagy legalábbis látásból. és nem mondhatsz ki egy mondatot anélkül, hogy 5 nap múlva vissza ne halld. mert az élet-egy szelet 490ft-os francia csokitorta a hűvösvölgyi úton. és nekem néha arra kell mennem. hogy megegyem.

talán nem kell ezen gondolkodni. talán nem. nekem itt mindenki egyfajta ismerősöm, mert szeretem őket és szeretem ezt az életet. annyira, hogy képes lennék érted feladni *ezt a*- féle univerzumot és akkor újrakezdeni, máshol. veled. persze - feltételes módba. mert a kártyák most így vannak feldobva az asztalra - és hónapról hónapra változnak, mint az ágyneműk színei a kirakatokban.

ennyit mára.

ma és a papírok

2011-10-17T21:35:00.003+02:00

különleges dolog történt ma velem - mert, a papír amit reciklálok, és alátétként funkcionál, munka közben érdekes információkat hordozott a számomra - pontosabban - Isten igéit.

valami keresztény izémizé volt - amit nincsen nekem hova tenni, de unalmamban amíg az állatok festődtek, beleolvastam.

sssss .....akkora megdöbbenéssel olvastam tovább - hogycsaknah.

sajnos a lapok lassan elfogytak - és egy részét költői egyszerűséggel - kiahajítottam, olvasatlanul még pénteken. sajnáltam, így utólag.

és tapasztaltam. is.

hogy

tényleg vannak megoldhatatlan pillanatok az életben - amik megoldódnak.

mert ebből is jutott mára és asszem holnap újra Isten igéjével folytatom, a reggeli meditációmat.

jó éjt.

mindenféléket beszélünk

2011-10-16T21:28:00.000+02:00

mert mindenféléket beszélünk,
és vajon értjük-e egymást?

mert folyamatosan
az van bennem
- hogy látsz, de mégsem,
- érzel és mégsem.

hogy kiábrándítalak és mégsem.

merre lehet akkor ebben
az erdőben elindulni,
és kell-e belőle egy kiút?

volt bennem egy érzés,
hogy akkor
én
ezt igen ügyesen megoldom,
vagy hogy
megkeresem rá a nagy megoldókulcsot.
de hamar szembesültem
a ténnyel - ehhez két ember kell.
én kimozdulok,
te kimozdulsz - a saját pályáról
és akkor
együtt mozgunk.

vagy sikerül
vagy
nem.
de ennek
ez a örvényes örvénye.

én nem mozdulok,
szeretek egyedül lenni,
megnyugtató.
és idegesítő
a magány,
amit önkényesen és önkéntesen vállalunk.
kinek a munka,
kinek az élet hozza el a helyzetet
- hogy lépni kell.
de most még nincsen meg ehhez a keret. az indító lökés.
úgyhogy állunk.
és most így
a harmadik év küszöbén
megijeszt.

mert ismerem magam - és megijeszt.

vannak helyzetek amikor megnyugodva hajtasz fejet a sorsnak vagy egyszerűen csak belenyugszol a ténybe - vannak megváltoztathatatlan női sorsok. amiben belegyalogolunk, mert megváltást remélünk. leszünk szeretők, agg-szüzek, sok gyerekes anyák, egygyerekes-elváltak, vagy némasági fogadalmat tett robotok, egy rossz kapcsolatban. kergetünk mi illúziókat, megjavuló életekről - pedig csak ki kell nyitni a szemet és látni.

ma látom, és érzem. mi az amibe belevágtam. vannak pillanatok - amikor úgy érzem jó - vannak pillanatok amikor menekülnék. de a legtöbb pillanatban látom az embert - aki mellém szegődött férfi testben és mellettem akar lenni. nem szeret - hanem akar lenni. ezekkel a küzdőtársakkal valószínűleg el lehet hordani egy hegyet - és én el szeretnék hordani egy hegyet. magam sem tudom miért, talán mert senkivel sem sikerült. mert én is nehéz és kritikus szemű nő vagyok a mindennapjaimban.

és az is maradok.

nyitott könyv - olvashatatlan lapokkal.

fáradtság

2011-10-13T22:43:00.002+02:00

vannak pillanatok amikor nagyon elegem van a világból.például most. igazából olyan nagy bajom nincsen - mert jól vagyok, jó volt a mai nap benn - jó kis állatokat tettem kanadabalzsamba, kellemesen telt az angol óra, jót csacsogtunk a lányokkal - és olyan átmelegítős volt a hangulat.

de jött a délutáni rohanás, a későig való vezetés, sötét, hideg, figyelmetlen és ideges emberek, tanácstalan járókelők, kiugrálós kutyák - a sajátom is ezt produkálta, séta közben ... - szóval telített.

vacakoltam vagy egy órát a fujifilmes regisztrálással, ami felnyomta a cukromat - a világháló deleje sem volt hajlandó rendesen gyorsulni, csak csurrant csöppent - és neked sem volt jó kedved. és éreztem, akkor most nincsen kedvem társalogni. és nekifeküdtem kutyaruhát szabni. *remekül* haladtam csak az üvöltés szélére nem kergettem magam.

összehasonlítva a pillanatokkal amikor fejben alkotok, hazajövök, papírra-vetem, szabom ki az anyagot, még méricskélek és érzem, minden vágás az anyagban a helyén van - nahhh - ez most elmaradt. - kínt szenvedve rajzolgattam, egy ív sem volt olyan igazi - közben rotyogott a leves - és nem, nem, nem, nem, nem akar nekem ez a dolog összejönni.

és ami a legidegesítőbb, hogy jön a tél, egyre hidegebb van - jó, a kutya kis feneke még nem fog befagyni, de akkor is - kell valami eső-hó elleni gönc - és nem tudok alkotni. csak leveseket és borsó főzeléket. hát akkor most mi legyen. inkább kötnék - azt olvasva is lehet - de a kötőtűk ott vannak a másik ágyládába - amit nincsen nagy kedvem szétkapni. és fonalam sincsen úgy - ami megfelelő lenne, kutya-kardigánnak.

elnapolom a dolgokat.

alszom egyet. és holnap alkotok tovább.

nem álmokat - hanem kutya rucit!

unalom és cékla fagylalt

2011-10-12T15:46:00.004+02:00

roppant kellemetlen tapasztalataim voltak a az elmúlt években a céklával.

szép a színe - de valahogy az íze - szóval, nem az igazi. vagy keserű, vagy földízű, néha főzés után egy mozdulattal dobtam ki a megpucolt anyagot, mert megkóstolva - már nem volt olyan mint a kép, ami fejemben élt, anyám céklasalátáiról.

ám ebben az évben megint nekiveselkedtem - és vetettem a saláta tőszomszédságába, céklát. majd elfelejtettem. mint általában. kibújt, alakult, olyan szép dús levei voltak, hogy mangolddal vegyesen használtam/töltöttem, de a földalatti részekre továbbra sem voltam kíváncsi. zsuzsa tyúkjai örömmel ették - a csiga*rágott ifjoncokat, én meg eltekintettem a kipróbálásától.

végül felszámoltam a kertet és lám, a nagy gazban nagy céklák álltak ki félig a földből. nahhh - lássunk benneteket, gondoltam és párat hazavittem. mondjuk zsuzsa említette, hogy ezek kellemes ízűek. ám legyen.

még kallódott két darab a krumplik között - így feltettem az egész társaságot főni és elfelejtettem. mire kész lett - jól elfáradtam. de az ivólevem még nem volt kész. nekiveselkedtem, minden darabot megkóstoltam, felvágás után, és a végeredmény kellemes, és meglepően jó lett.

jó, akkor most nézzük mit tud a cékla, az én konyhámban:

- turmixgép

- alulra - két kis enyhén főtt cékla felvagdalva

- mézes-napraforgómag - olyan két kávéskanál

- egy alma, felvagdalva

- egy kanálka lenmag

- menta (2 ágacska, ... - frissen jó)

- fél kifordított citrom

- 1/3ig víz

teljesen eldolgozom, hogy olyan bébipapi állaga legyen. lehet kóstolni - édesíteni, savanyítani - majd mélyhűtő, kevergetés, és kb. 5 óra alatt kééééész.

még jégkocka tartóba is tettem, jó a színe, és jól illik a szívecskékhez! (hát, nem vagyok egy romantikus alkat de viccesen hatott a pép - jégkocka tartóban).

hasonlóképpen állítottam elő ivólevet. mert mostanában rákaptam. egy buta véletlen folytán. fele gyümölcs, fele zöldség - egy kis méz és magok, és víz - és készen van a reggeli kávét helyettesítő 3 deci sűrű lé.

ötletek:

alma/2*rózsa*brokkoli/mézes-napraforgó/megpucolt citromszeletek/friss menta/gyömbér/egy levél kelkáposzta/víz
- turmixolni és hígítani

körte/brokkoli/fél banán/citrom vagy lime/friss menta vagy friss gyömbér/sárgarépa/alma/méz/lenmag/víz
- turmixolni és hígítani

és így tovább.

a mézes napraforgó mag meg a következőképpen készült - egy kis befőttes üvegbe tettem az átválogatott hántolt napraforgómagot, tettem egy kis darabka száraz csípős paprikát (lecsíptem a végét a kiállított darabjaimnak), mézet öntöttem rá - és hagytam pihenni kb. 4-5 napot.

kellemesen melegít, ha reggel evvel indítok.

hát próba - szerencse.

nekem bejött.

esős és hétvége

2011-10-10T14:08:00.001+02:00

kellemesen indult a hétvége - későig munka, fejvakargatás és enyhe dühöngés. de minden elmúlik - és jobb most megtudni a jövőévi programot mint akkor, és ott - jövőre. így most előre ki tudom magam dühöngeni, szentségelni aztán majd valahogy behozom a lemaradásokat télen, a ~~nagy semmittevésben~~ preparálás-cikkírás-dolgozatírás depresszióban.

elmentünk wampra - valahogy nem jött-jön be nekem ez az egész magyar art/dezing vásár-kirakodós feelingje, így csak menekültem a standok között. igaz, kedvem sem volt zuhogós esőben kilépni a házból, minimum ezerszer átöltöztem - te már lassan röhögtél rajtam - de elindultunk. de! felfedeztük, hogy van ásványbörze - ami tökéletes hely volt apróságokat vásárolni, bambulni, együtt kávézni, sütizni, nézegetni és nevetgélni az embereken. mert az élet nagyon kellemes meglepetéseket tartogat.

labradorit nyakláncot kerestem, de csak karkötő volt, egy darab és ennyi. meg egy nyaklánc. de semmi érdekesebb. a karkötőt egy eléggé elfuserált standon fedeztem fel - és a fickók arca nagyon érdekes volt - szinte ismerős, majd kinyitották a szájukat én meg csak vigyorogtam, sandán, te sejtetted, román a duma - és egyszer csak kicsúszott a számon ... ejnye bejnye uraim!

na, ebből beszélgetés kerekedett, de továbbléptünk és a sok bambulás után vettünk egy ovális-borostyános ezüst gyűrűt kinghának, mert az kell neki és olcsó volt és nagyon szép. kávézás közben elbambultunk az alattunk vásárló emberek fölött - és kibukott belőled, a vegyünk ajándékot a nővéremnek, mondat. és kispacinak. és a sok keringés után - a szatmáriaknál találtunk egy szép barna-arany karkötőt - majd kedvesen megkérdezték tőlem mikor is kezdtem én el pestre járni? és akkor bekattant - a fickó a *soffer, aki tóuninál dolgozott - akkoriban és a primöria előtt vártuk az utasokat! * - na, lett ebből nagy röhögés, mert mondogattam én magamnak, hogy *ismerős de nemtom honnan!*.

láss csodát - hétágra sütött a nap amikor kiléptünk az épületből, nekem is jobb kedvem lett - mehettünk haza levest enni és rakott zöldséget. és eltelt a hétvége.

nyáááááh!

2011-10-04T23:08:00.001+02:00

tompán recseg a telefon.

nem veszem fel - most valahogy senki társasága nem kell - te meg okosan ki-matekozod, valami baja van - olyankor nem veszi fel. és valóban. messze is van a telefon és kedvem sincsen odébb tolni a kutyát az ölemben, és rohanni, felvenni, mondani - valamit.

aztán később - már otthon vagy a munkából. én közben felemeltem a fenekem, megfőztem a megfőznivalókat, és gondolkodom. hosszasan a konyhában. hideg van - a gép kimosta a kimosni valókat, megy a matek, hogy akkor holnap ... turmix, igen a turmix, előveszem a kicsit, ehhez vettem a háromdecis üveget, hogy akkor jön az egészség. akkor hát jöjjön, de fázik a talpam, mert ugye a papucs - a papucs az a szobában van, a szék alatt. pihent agyú fehérnép vagyok, ezer darab papuccsal, van a konyhában is egy, a fiókos szekrény-izé alatt - kihalászom. felveszem, még villognak a ledek a fejemben.

brokkoli, alma, áááá - itt a mini sárgadinnye, aranyosan fonnyad, kis menta, ehhez ki kell merészkedni a nagy sötétbe - de még maradt, a tegnapi kopasztás után is pár zsenge levél, és indul a zaholás, egy löttyintés napraforgómag, sima és egy kanál csilis-mézes, majd egy löttyintésnyi lenmag, egy jó adag citromlé - áááá, benne van a magja, mindegy, jó lesz, nahhh - akkor tegyük bele a fél mini dinnyét, vágnám, döbbenet, sárgás narancs belül és édes az illata, fél alma, belevág - egy darab brokkoli, jó lesz, egy kis csapvíz (nekem ez a tündérvíz!) brrrrrr és brrrrrr - erre kimászol te is. hogy mi ez? mittomén, de jó az íze és az illata.

készül, majd üvegbe, jó lesz reggel. majd összeérik. egészség? szépen beleöntöm egy nagy borkánba, szívószálat bele és tűnés a gép elé - és tovább ámulok-bámulok a finn blogokon. mert jót tesz az a hűvös-béna lelkemnek.

ja, nem tudsz most ehhez mit szólni? nem baj szívem, aludj, fáradt vagy.

amerre ezek az én bajaim.

a bizsergés-hiánya.

megoldom.

nyááááh!

érzelmi űr? vagy valami más?

2011-10-04T20:53:00.003+02:00

hűha. lekapcsoltak az érzelmeim. furcsa. tele vagyok ilyen furcsa dolgokkal.

és éppen most - amikor nagyon elkelne egy kis kellemes borzongás.

viszont - elkezdtem érezni a többi ember mindenféle kisugárzását. ezt sem tudom hova tenni. kezdődött a pályán, amíg néztem a játékot. gurult a labda, rohantak a kölykök, különleges zsongás volt. körülöttem, bennem. és akkor odajöttél, jó hogy itt vagy - amikor megpusziltad az arcom, végigfutott rajtam egy kisebb erősségű áramütés, mint amikor szerelmesek vagyunk - pedig nem vagyok az, és nevetséges lenne.

igyekeztem ezen nem gondolkodni, indián nyár van - hatalmas erővel kötődnek egymáshoz az emberek - szinte sugárzik mindenkiből, az utálat vagy a szerelem.

te mesélsz - és próbáljuk előkeríteni az emlékeinket. a szenvedélyeket, a nagy vicces eseteket, magam sem tudom miért - még mi is előkerülünk. hogy az a tíz év, amit magunk mögött hagytunk mennyi mindennel gazdagított. és nevetgélünk. emlékszem, megfogtam a villamoson a kezed, már magam sem tudom miért és milyen indíttatásból, csak akkor úgy volt jó, úgy volt kerek az egész. éreztem mennyire elveszett vagy és mennyire megerősödöl ettől. ma is így látom. akkor is valami ilyesmi lehetett bennem, csak nem tudtam megfogalmazni.

keresni a borzongást. most így vén fejjel, hallgatva az öregeket, hogy hej, ha egyszer még fiatal lehetnék ilyen csajoknak udvarolnék, mint te, de már nem lesz ilyen ... - vajon mi lehet mögötte? néha megkérdem magamtól, mi lehet mögötte? vajon a fiatalságom, a kisugárzásom, vagy mi az ami kiváltja ezeket a mondatokat? ezekből a kedves ölelni-való öregurakból, akiket szeretek, tisztelek. akik majd egyszer már csak megsárgult képekről néznek vissza, és mi azzal kezdjük a mondatainkat, hogy igen, ismertem, igen együtt dolgoztunk, igen, kemény és szeretni emberek voltak. igen ... és elismerően beszéltek rólunk, fiatalokról.

szóval borzongás öregekkel, borzongás fiatalokkal - borzongás emlékekkel és mégsem érzek semmit. megüresedtem. nem rossz érzés - csak nem értem. érzem én a mások zsongását - jó volna - de nincs.

a villamoson, olyan természetesen mozgott egy pár, furcsa volt figyelni őket, valamerre a kukkolás határát súrolta. ahogy mondtak egymásnak - ahogy néztek egymásra. olyan volt mint amikor a mintákban az egymást méregető hangyákat figyelem a mikroszkóp alatt. megsimogatják a gyökértetvek hátát, ahogy te a lány haját, majd kapnak egy csepp édeskét, és újra. esetleg elmennek egymás mellett, egy kis megkopogtatás, majd simi-simi. mire jó nem tudom, de elismerem, intim szféra nekik is. én meg csak mosolyogva figyelem, mint valami eltévelyedett teremtő. majd megy minden ki a kukába, hiszen ... a saját tetveim nincsenek ott. és ez van a villamoson is - leszállunk, mélázgatunk felette egy kicsit majd séta, tovább és a figyelem már másra irányul. mert előttem csámpázik egy kishölgy nem éppen a saját méretű cipellőjében. mert nézni, mindent megnézek.

az utca a tv. és az emberek benne az űr.

most lehet abszurdnak hat.

mert az.

most akkor legyen ennyi elég ebből.

a kép - ami megmaradt

2011-10-04T11:16:00.001+02:00

már mélyen alszol amikor én még mérem az emlékek sorát - mert lassan belegyalogolunk a második év végébe és jön a harmadik. és nem is tudom mi múlt el és mi alakult át bennem.

valamennyire összecsiszolódtunk, persze az én szétszórtságom nem lesz összeszedettebb, évek múltán sem. és jó lenne néha tudni, mi zajlik a fejedben. akkor is ha csak befészkeled magad mellém, és annyit mondasz, te olyan szép vagy - ... - vajon, vagyok?

és nem kérdezek többet. mert most olyan vagy mint egy boszorkány - és ezt most bóknak vegyem? és akkor kivisszük a patkányt sétálni, és ő boldogan *körmöl* körbe körbe, mint amikor a pástétomos dobozt bontogatom. te meg már ösztönösen két zacskót teszel zsebre, meg 3 zsebkendőt és veszed a pórázt, és nekem csak magamat kell összekapni, az induláshoz. furcsa összhang ez a hétvégékben.

vagy a nyitott ajtón belépsz, jóestét - a kutya ugat, mintha ezer idegen jönne be a házba, (bezzeg máskor csak *mély csendbe* burkolózva bújik meg a sok kutyapárna között, és nem jelez), óóóó, de most anya sokat ugrált velem, meg simizett, meg mellette alhattam, akkor most megvédem. és pontosan ez történik - MEGVÉD. a nadrágod kárára. én varrok, hadd fejezzem ezt be - te belemerült a semmittevésbe a gép előtt - nemzetisportonline - mire is jó ez???? mint neked a blogok, és kész. evvel kifejtettük a témát, mert van benne valami - én is függő vagyok. de nekem a mások életének a vizslatása a függőségem! - ezen csak nevetsz. talán ezért nincsen saját életem.

és akkor most lebegünk. én ebben - és este még vár az otthon, meg a vezetés, meg egyebek. vagy mosok, varrok, mosogatok, főzök, nézek magam elé és olvasok vagy magam sem tudom miket teszek, csak teljen az idő.

és belenéztem valaki naptárjába és benne volt - ez most a 40. hét az évből. hűha.

negyvenedik. és még van vagy 12? hátra. bennem meg csak úgy lifteznek a hangyák - vajon mi lesz a karácsonnyal? vajon mi lesz 18án és 18án - és vajon lesz valamilyen *más* romantika?

és elmentünk mellette.

megszámoltam, meg hánytam vetettem magamban mindent, ami nem én és nem a múltam. vannak lezáratlan dolgok, szétcincált emlékek, felejthetetlen megfakult képek, de ha sorban újraveszem őket, az egészet - összeáll egy kingha életté. amiben ott áll egy lány, eltévedve, keresgélve - egy udvar közepén. egy osztály közepén, egy erdő közepén, hol hosszú hol rövid hajjal, hol egyedül, hol sok baráttal, hol egy fiúval az oldalán, egy szerelemmel a háta mögött, egy árnyékkal a szívében vagy egy kutyával ... a jobbján. és ez is mind én vagyok. őszinte és hazug ölelésekbe menekülve - okosan füllentve jobbra balra - néma cinkostársakkal őszintén vallva arról - egyszer élünk és ilyenek vagyunk.

te is megérted. ösztönösen érzel bennem valamit, amit sosem éreztek bennem, és evvel megadod azt a biztonságot amit kimondott szavakkal nem lehet megteremteni senki mögé. és minden mozdulatod egyfajta örökkévaló biztonságot sugároz nekem. papírzacskóba csomagolva.

a halálosan komoly szerelemben olajos birkózások gyűrik le az embert - és égetnek örökre szánni-való emléket testünkre - most pedig valami másba takarózunk - egymásba és másképp. kimondani hajnalban, hogy hiányzik az olajos ragaszkodás érzése képmutatás lenne. a birkózás ereje hiányzik, és névtelensége. és akkor ennyit erről mára.

szombat - és az űr

2011-10-01T17:04:00.005+02:00

ülünk a kocsiban és folyamatosan tárulnak fel a sorsok - történetek.

érdekel is meg nem is - étcsoki és citrom-menta - tegnap este még velem voltál, ma reggel velem ébredtél, most már nem vagy velem. nők zajonganak körülötted - a család.

vajon karácsonykor mi lesz?

konyha tiszta - mondjuk. ezerféle megkezdett munka, a gép mos, ki tudja a hanyadik kört futja, ágynemű, kutyás cuccok, közben főzök és thievery corporation szól, olvasgatok, ha pihennem kell - és érzem - estére a hátam felmondja a szolgálatot. nem tudok állni,görbeségem szépen meghúzza a közepén az izmokat, és éles nyilallással jelzi a *mára elég* érzést.

leves, második, magam sem tudom minek főzök. tudat-alatt zajlanak bennem a mondataid jégtömbjei. *nem, tegyél bele valamit - bármit, paradicsomot, vagy, húst esetleg rizst - mert eléggé semmilyen volt.* - és azon veszem észre magam, hogy húst nézegetek, pedig nem szokásom. mindegy. most is eljutott, hozzám az üzenet. de kikerülöm. leves lesz - húsleves - amiből meg lehet rágcsálni a csontokat, és a lábakat, és finoman keverednek az ízek, a zöldek. mennyire jó ez a belső katyvasz. hogy néha sírnom kell két mosoly között.

figyelem. és utálom most az embereket. még meleg van, mert állottan áporodott szaguk van és - tudod, idegesítő a folyamatosan meleg - pedig már október kopogtat az ablakon, és bekúszik a hideg a nyitott ablakon reggel, de még mindig nem tudom becsukni rendesen az ablakot. de te, akkurátusan megoldod, és jól ráhúzod a kallantyút, én meg csak kínlódom indulás előtt, mert hadd szellőzzön, amíg hazaérek.

még hosszasan elnézlek. pakolsz - felteszed a táskádat. előrehajolsz, majd leülsz, majd fészkelődsz. nézem, még van egy perc. és nem vagy. nehéz elindulni. ahogy nehéz volt reggel kimászni az ágyból. nemtudom. nemtudom. nemtudom. nehéz elengedni egy emberkét aki szeretsz - de sajnos az életet élni kell - és vannak akiket elszólít a nagybetűs jó messzire. nem is velem van a baj - én csak egy kis szentimentális lélek hörcsög vagyok, aki nehezen engedi el a az ujjadat, ha már egyszer beleharapott.

asszem.

jön a hideg -

2011-09-28T21:54:00.003+02:00

*mert nem minden kukában van ennivaló ...

igen, behúzódunk egy buszmegállóba - azt hiszik, hogy akkor a buszra várunk - pedig nem.

nekünk mi marad? semmi. hogy megissza azt a kis bort? hát Istenem - semmi nincs az utcán, csak hideg, és hazafelé tartó emberek.

nekem, nekem ott van az ágyam, abba az ablakba, - látja, nahh - azt is el akarták venni tőlem - ...

és a városliget széli padokon, alszunk, hideg van ... most igen - nyáron meg meleg, tavasszal meg hűvös - ilyen az időjárás - ha nagyon hideg lesz majd máshol meghúzódunk.*

ránk öregszik az idő és sötét van amikor hazaérek. kereslek - de nem vagy sehol. tavaly még itt voltál. akkor is amikor ideköltöztünk, - én még emlékszem rád, a szemedre - nagy volt és kék - és a szakállad-bajszod sárga volt a dohánytól. ott ültél a zebrával szemben, és ha sokat ittál magadban haragosan félhangosan szidtad a világot, az embereket, akik magunkra hagytak. az utcán.

először csak a hátizsákod tűnt fel - jó darab volt, márkás, esővédős, folyamatosan veled volt - lassan 2 éve. és a két teszkós raffia, abban gyűlt az üveg és a fém doboz. kimérten léptél, nem úgy mint a többiek, akik alig tudnak lépni, bicegnek, dülöngélnek, józanon is. nem, te valami egyéb voltál. a tiszta szemedbe gyakran néztem bele, olyan volt mint valami megváltás ebből a zsúfolt buta világból. egy igazi mély emberi szakadék. a semmibe.

álltál, és kávéztál. a pizzéria mellett, majd elmentél megvetted a borodat, az araboktól, kedvesen megálltál az ajtóban, tudtad, nem szeretik az utca-emberét, fizettél és a nő kihozta neked - ahogy a pizzás fiúk is szívesen adtak kávét - amiért néha nem fizettél. majd üldögéltél - a zebrával szemben. a motyó összerakva - melletted, üveg és cigaretta. csikkek - és papír - és a város esti fényei. kevés kell a boldogsághoz. néha neked adtam a cigimet, mert az jó. neked is - és nekem is.

volt egy este, későn értem haza - már hideg volt, és éreztem, mennyire csontig vág a hideg szél, te meg csak ültél, és magadban beszéltél - mint mindig. a többiek meghúzódtak az aluljáróban, a telefonos zugokban, matracokon, takaróval, te nem - te nem. amikor hazaértem, és belenéztem a hűtőbe csak egy nagy adag leves várt - és az üres ház, a kutyával. de meleg volt, és volt egy ágy is - ... és egyfajta mélyítő magány. összekaptam magam, a kutyát, és levittem neked a levest, - aznap még én sem ettem.
nagy adag volt, meleg üvegben, sok tejföllel, kenyérrel, és még egy kanalat is tettem mellé. meg egy papírpénzt.

mert amikor volt, adtam - kiszámolva, szinte minden héten.

fáj, mert arra is emlékszem, mennyire sírtam amikor a szemedbe néztem, te meg határozott rekedten mély hangon rettentően illedelmesen megköszönted, mint egy gyerek ha repetázik, a vasárnapi ebédkor.

mennyire üresnek és sivárnak éreztem akkor magam, mert ember ad embernek és nem adhatok többet.

hova tűnt belőlünk az emberség? de te csak továbbra is figyelted az embereket, a zebrán, a bundás nőket, a kutyákat - akik ívben kerültek.

tavaly ősszel láttalak utoljára. kiseperték azóta az aluljárókat.

és sokszor eszembe jutsz.

lecke vagy nekem nihilizmusból,

egy napos életből, hidegből,

életből, szeretetből - köszönetből.

révület? áh, csak az ősz

2011-09-27T21:50:00.003+02:00

akkor együnk fagyit - és hátha ideér addig ő is!

persze - az epres-bazsalikomos házifagyinál jobb nincs - és elindulunk a kisutcán lefele, a villamos megálló felé.

*regisztráltam arra a párkeresőre - persze fotó nélkül, meg csak n kilóval ... - * - kaján mosoly.

*akkor sok sikered nem lesz - mert kell a fotó - és különben is ha látnád mennyi lúzer fotó van rajta - nem szégyellnéd a sajátodat! - mert nincsen azon mit szégyellni. elvégre nem lehetünk világszépei mind - de lehet igényünk egy párra vagy mi a szösz ...*

és előkerül a villamos is. és elindulok - kavarognak bennem gondolatok, meg mindenféle vacak dolog, hogy akkor hogyan is kéne nekiveselkedni a nagybetűs utálatos életnek amiben benne vagyok. nem kell ehhez nagyon okosnak lenni - de ettől függetlenül nagyon benne vagy a levegőben a változás szaga - és ennek inkább bűze van mint szaga ... de nem érzik még sokan.

könnyű elküldeni a megfelelő embereket nyugdíjba - bár a sok naplopótól kellene megszabadulni. és a sok hűhójancsitól. de ilyen sosem lesz. és ezen agyalhatunk holnapig - vagy hónapig is akár, a rendszer hibáit nem mi fogjuk kiküszöbölni. a mi dolgunk a munka és a munka. és kész.

közben elkészült a teám, a füge már pihen a méz+citrom+menta keverékben - még felmosok, meg kiteregetek, meg hallgatom, a rádiót. furcsa egyedül lenni. furcsa csak úgy lebegni a létben. mindennapi teendőkkel, megspékelve. enni nincsen kedvem, csak elnyammogok pár szem fügét, és megkóstolom a chilis-mézes-napraforgó magot - amit vasárnap este csináltam. furcsa csend ez itt belül és tudom nem lehet beszélni a tapasztalatokról, de akaratlanul is odakavarodnak a mondataim, gondolataim, ... de pár hét múlva ez is emlékké válik, és valami motivációs magonccá. mert idegenek voltak ott és játszották el az életem. azt aki vagyok és ahogyan vagyok.

ez fájt.

meg az is hogy láttad össze vagyok törve - nem tudok szembenézni dolgokkal, nem tudok én lenni csak egy sírós kis kölyök, akit senki sem ért meg - és ez van. evvel kell engem szeretni. tudom, van benne egy kis menekülés íz, de attól is félek, hogy emiatt te is elmenekülsz.

... nem, nekem az volt a nehéz, hogy láttam ahogy összeomlott - előttem. azt nehéz volt érezni ... gyomorideg.

saját csatornák

2011-09-26T14:47:00.001+02:00

furcsa felszabadultság maradt a nyomunkban. kilépünk a kapun, nem szabad most beszélni, nem szabad említeni semmit. belőlem felszakad egy mondat - *azért sokkoló volt a kutya ... * forgok, forgok, forgok, és húz a föld .... * - igen - valóban az volt - a kutya. akit annyira szeretünk, mintha a gyermekünk lenne.

közben próbállak *nem figyelni*, és nem fogni a kezed, csak látni az embert.látni a férfit. persze idegennek hatnak a helyzetek - de benned is fontos dolgok alakulnak át - hiszen most érezned kell, ami nagyon nehéz egy logikus agynak - és nem a fejedre kell figyelned, hanem a testedre.

reggel ideges voltál - én kapkodtam, ... félsz? - háát, mert nem tudom, mégis mi ez és milyen lesz - sok idegennel.egy körbe kapcsolva -

tudod, nekem most ez kell - talán segít átlépni - megérteni.

tudom, hogy fontos - próbálom most magamat követni, nem ragadni rád, kiszakítani magamat a fejemben köröző fecskék szorításából és magamra figyelni.

most akkor mi van? a kutya megérezte a nem vagyunk a saját vizeinkben állapotot - és próbálta bevenni magát a hálószobába - de előtte még végighányta a szőnyegeket. mindet, a szobában. nagy barna foltok - és benne a hajam, amit felnyaltál, undorító és megható. és az én hibám, - az én hibám.

kapsz tejfölt és citromos vizet, most már nem reszketsz és nem korog a gyomrod - mi meg összebújva próbálunk korán lefeküdve - szétszórtan aludni - mert nagyon sok volt a mai vasárnap.

anyám szétesve próbál mindenkit körbetelefonálni, hogy mi van velem... mi van velem? hát semmi.- ahogy eddig sem volt semmi. kész. egyszer vagyunk neki - egyszer meg nem. sakk játék ez a család - és kiszámítható. de az enyém.

reggel fél ötkor kárál az óra - menni kell de még öt perc, még öt perc. összepakolom a vinni-valódat. és a kutya kibújik a takaró alól, és megrázza magát, szinte sugározva nyújtózik egyet, és míg mi megzombulva forgunk a konyhában - te boldogan végigszaglászod a tálakat - laza-kaja, kemény-kaja, tejföl, víz - és vidáman enni kezdesz.

*íme a csodálatos gyógyulása a tegnap összetört reszkető kutyának! mit meg nem tesz az anyai szeretet - és * - csak mosolyogni tudunk.

a gyerekek és az állatok érzik ha valami nincsen rendben.